Veszprémi Vegyészekért Alapítvány

Az alapítvány célja

Veszprémben végzett vegyészmérnökök továbbfejlődésének, képzésének támogatása az alapítvány lehetőségeinek keretein belül. Az alapítvány szakmai tudományos tevékenység továbbfejlesztését, a kutatási és fejlesztési munkák támogatását kívánja elősegíteni, támogatni kívánja tudományos fokozat megszerzésére irányuló kezdeményezéseket, valamint a több éves, kiemelkedő oktatói munkát. Az alapítvány a vegyészmérnöki szakmában kiemelkedő tevékenységet végzők munkáját kívánja elismerni, díjazni.

Az Alapító Okiratban megjelölt támogatási céloknak megfelelően az Alapítvány Kuratóriuma külön díjazásban részesíti azt a személyt, akit a Veszprém Megyei Város Közgyűlése az adott évben “Polinszky-díjban” részesít.

A Veszprémi Vegyészekért Alapítvány hivatalos honlapja

„Peregrinatio I.” (VVE) Alapítvány

Az alapítvány célja:

Az alapítvány célja a Pannon Egyetemen a képzés folyamatos megújításának, színvonala emelésének és nemzetközi nyitottságának elősegítése, kapcsolatteremtés kezdeményezésére és megvalósítására képes szakemberek nevelésének előmozdítása.

Bővebben: „Peregrinatio I.” (VVE) Alapítvány

„Ipar a Veszprémi Mérnökképzésért” Alapítvány

Az alapítvány célja:

A Pannon Egyetem oktatási és az oktatást szolgáló kutatási feltételeinek javítása, az ezen a területen elért kimagasló eredmények elismerése.

Bővebben: „Ipar a Veszprémi Mérnökképzésért” Alapítvány

"Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért" Alapítvány

Az alapítvány célja:

A középiskolákban tehetséges, de hátrányos helyzetben lévő – első sorban cigány származású – diákokat támogatásban részesítse, megteremtve annak lehetőségét, hogy felsőfokú tanulmányokat folytathasson. A felsőfokú intézményben (első sorban a Pannon Egyetemen) annak elősegítése, hogy anyagi gondok miatt – az arra rászoruló diák – ne kényszerüljön a tanulmányok feladására.

Bővebben: "Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért" Alapítvány

„Szénhidrogénipari Vegyészmérnök-utánpótlásért” Alapítvány

Az alapítvány célja:

 Az alapítvány elsődleges célja, hogy a Pannon Egyetemen folyó vegyészmérnökképzést, ezen belül kiemelten az ásványolaj- és petrolkémiai technológiai szakirány (piaci és tőzsdei ismeretekkel kiegészített) oktatását támogassa, ezáltal is elősegítve a kőolaj- és földgáz-előkészítés, feldolgozás és a petrolkémiai termékgyártás szakember-utánpótlását.

Bővebben: „Szénhidrogénipari Vegyészmérnök-utánpótlásért” Alapítvány

Dékáni vezetés

ns

Dr. Németh Sándor dékán
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C134
telefon: 88/624-000, 6076
e-mail:  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ct

Dr. Horváth Krisztián oktatási és akkreditációs dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Analitikai Kémia Intézeti Tanszék C419
telefon: 88/624-000,6092
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Abonyi János tudományos és stratégiai dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C239
telefon:88/624-000, 6078
e-mail:  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Kurdi Róbert gazdasági dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Környezetmérnöki Intézet, C407/1
telefon: 88/624-000, 6024, 4017
mobil: 30/410-6176
e-mail:  This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A kari vezetés munkatársai

Pados Alexandra

Pados Alexandra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-294
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ja

Fekete Rita ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-743
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Gyurikáné Luteránus Éva

Gyurikáné Luteránus Éva ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-746
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MD IMG 5546

Major Dóra ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-700
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Alapítványok