Helyszín - Velence

A Mérnöki Kar nyári egyetemének 2018. július 23 és 28 között a velencei Ifi Szálló ad otthont.

A szálló közvetlenül a Velencei-tó partján fekszik, a közelben szabad stranddal. A szálló szálláshelyei között 42 db 4 ágyas és 11 db 8 ágyas szoba található, melyekhez fürdőszoba és teakonyha is tartozik.

Az IFI SZÁLLÓ ÉS ÉTTEREM Budapesttől 45 km-re a Velencei-tó partján fekszik, közvetlen rálátással a tóra.

Vasúton és autóbusszal közlekedve a velencei vasútállomásnál kell leszállni, ahonnan kb. 150 méterre található az IFI SZÁLLÓ.

Gépkocsival az M7 autópályán közlekedve Budapest irányából a 41. km szelvénynél kell kihajtani, Kápolnásnyékre beérve a körforgalomnál azonnal jobbra kell fordulni, majd a következő, 100 méterre lévő útkereszteződésben balra kell fordulni, ahonnan az út már az IFI SZÁLLÓnál ér véget. A Balaton irányából a 45. km szelvényében lévő velencei MOL benzinkútnál kell kihajtani, majd balra kanyarodva mintegy 1 km-el később a Halász út kereszteződéséhez érünk. Itt jobbra kanyarodás után szintén kb. 1 km-re található az IFI SZÁLLÓ épülete.

Galéria:
https://www.ifiszallo.hu/index.php/hu/galeria

Nyilatkozatok

A résztvevőktől a táborba történő bejelentkezés során az alábbi két nyilatkozatot kérjük a megfelelő aláírásokkal leadni.
 
  1. A táborra 4 napnál nem régebbi orvosi igazolás helyett a gyermek törvényes képviselőjének NYILATKOZATOT kell tennie arról, hogy a gyermeken nem észlelhető láz, torokfájás, hányás, hasmenés, bőrkiütés, sárgaság, egyéb súlyosabb bőrelváltozás, bőrgennyedés, váladékozó szembetegség, gennyes fül- és orrfolyás, illetve a gyermek tetű- és rühmentes.

  2. A tábor porgramjáról fotó és videó dokumentáció készül, mely a későbbiekben felhasználásra kerülhet. A felhasználáshoz kapcsolódóan NYILATKOZATOT kérünk a táborozóktól vagy törvényes képviselőjüktől.

Regisztráció 2016

Kedves Érdeklődő!

A jelentkezési felület május 12-től lesz elérhető ezen az oldalon.

Kérjük látogasson vissza a fenti időpontban.

Köszönettel,

a Szervezők

Program (2015. június 29-július 5.)

2015. július 29., hétfő


12:00-13:00 Érkezés, regisztráció
13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:30 Bemutatkozás, ismerkedés I.
15:45-16:00 Megnyitó
16:00-17:30 Teiermayer Attila: Képtelen képes fizika feladatok (interaktív előadás)
17:30-19:00 Ismerkedés Tihannyal (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Bemutatkozás, ismerkedés II.


2015. június 30, kedd


7:30-8:00 Reggeli
8:00-9:00 Utazás Veszprémbe
9:00-12:00 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe I.

Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutatóintézet

Az aromaanyagokon belül igen sokféle komponenst tartanak számon a szakemberek. A különféle felépítésű sav, alkohol, aldehid vegyületeken kívül nagy jelentősége van az úgynevezett észter vegyületeknek, amelyek kis molekulatömegű savak és alkoholok összekapcsolásával nyerhetők. Ezek az aroma-észterek kis koncentrációban kellemes illatú és ízű, illékony anyagok. Egyik legegyszerűbb felépítésű képviselőjük, az etil-acetát szagával (illatával?) biztos már nagyon sokan találkoztak a körömlakk lemosó kupakjának lecsavarásakor. E vegyület és rokonai szinte minden gyümölcsben kimutathatók (ld. táblázat), így érthető, hogy a gyümölcs alapú italkészítményekben szívesen alkalmazzák őket aromaadalékként is. És ez nemcsak az alkohol tartalmú likőrökre, párlatokat vonatkozik, hanem pl. a gyümölcslevekre is. A gyümölcs feldolgozása során ugyanis a lé besűrítésekor a legillékonyabb komponensek könnyen elillannak, mennyiségüket a későbbi kiszerelés (újra hígítás) folyamán pótolni kell.

Szerves Kémia Intézeti Tanszék- Látványos szerves kémiai reakciók

A diákok látványos szerves kémiai reakciók elvégzésébe kapcsolódhatnak be. A fény-, hő- és hangjelenséggel járó kísérletek mellett önálló preparatív munkát is végezhetnek. Feladatuk dibenzilidén-aceton előállítása lesz. A kísérletek során számos szerves vegyület fizikai és kémiai tulajdonságát ismerhetik meg.

Anyagmérnöki Intézet

Az energiahordozók forradalma
Napjaink egyik legfőbb problémája az „energia-éhség”. A felhasznált energia mennyisége exponenciálisan nő, a rendelkezésre álló fosszilis készletek pedig drasztikusan csökkennek. Szintén égető probléma a környezetszennyezés, amit jórészt szintén a fosszilis energiahordozók alkalmazásának köszönhetünk. Szükséges tehát olyan megoldások kutatása, amelyek segítségével eljuthatunk oda, hogy a hagyományos energiahordozókat kiválthassuk. Speciális kívánalom olyan gépjárművek fejlesztése, amelyek nem igényelnek benzint, vagy gázolajat. Milyen megoldások jöhetnek szóba? Alternatív energiaforrásként egyre szélesebb körben alkalmazzák a napenergiát (napelemek, napkollektorok), a járművek hajtására pedig járható útnak tűnik a hidrogén alkalmazása. Sokféle napelem-típust dolgoztak ki és az üzemanyag cellák egyre újabb generációi is kifejlesztésre kerülnek. Lehet, hogy ez lesz a jövő?

Lebegés másképpen
A szupravezető anyagok lényeges tulajdonsága, hogy alacsony hőmérsékleten elektromos ellenállásuk megszűnik és kizárják magukból a mágneses mezőt. Így alkalmasak az elektromos áram veszteségmentes vezetésére, továbbá nagy erősségű mágneses terek létrehozására. Ebből adódóan legfontosabb felhasználási területeik az energiaszállítás, elektromos energiatárolás, nagy mágneses terű szupermágnesek, mágneses lebegtetéses vonatok, különböző kisebb eszközök és berendezések készítése (pl. hálózati elemek túlfeszültségtől való védelme, nyersanyagok tisztítására szolgáló mágneses szeparátorok, súrlódásmentes lebegtetéses csapágyak, orvosdiagnosztikai berendezések (pl. mágneses enkefalográf)). A mágneses térben átmeneti hőmérséklete alá hűtött szupravezetőből a mágneses erővonalak kilökődésével a szupravezető mágnesezettsége mintegy ellentétessé válik a külső mágneses térrel. Az ekkor fellépő taszító erő a permanens mágnes szupravezető feletti lebegését eredményezi, mely jelenség alkalmas a szupravezető állapot bemutatására.

Keyence mikroszkóp – a mikrovilág csodáinak nyomában
Valóban olyan éles a kés pengéje, mint azt gondolnánk? Mitől zár a tépőzár? Mitől tapad a ragtapasz? Milyen típusú a telefon kijelzője? Ezekre és hasonló kérdésekre adhat könnyen választ a nagyfelbontású, térhatású kép készítésére alkalmas, számítógép vezérelt optikai mikroszkópunk. Ezek mellett tudományos célokra alkalmazzuk, többek között kutatási projektek keretein belül készült minták morfológiai vizsgálatára, több ipari termék minőségének ellenőrzésére, illetve a felmerülő technológiai hibák okának felderítésére.


12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:30 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe II.

Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet

Gépészmérnöki Intézet

Számítógépes tervezési gyártási technológiák, gyorsprototípus gyártás
A mai modern gépipar a termék fejlesztési, előállítási folyamataihoz rugalmas gyártórendszereket használ. A rugalmasság azt jelenti, hogy a vevői igények viszonylag gyors változásához igazodva egy termék előállításra specializálódott szervezet gyorsan tudjon reagálni. A termék tervezési folyamat, a megfelelő gyártástechnológia és termelési folyamat kialakítása, mind pedig a napi termelésszervezés során törekedni kell az egyszerű, gyors és hatékony megoldások használatára. A termékfejlesztés során a számítógépes modellezési, szimulációs technikák, a gyors prototípus építés azt a lehetőséget nyújtják, hogy igen gyorsan ki lehessen alakítani a vevő számára mindenben megfelelő konstrukciós megoldást.

Korszerű gyártástechnológia és vizsgálati módszerek
A CAM rendszerek a gyártási folyamat gyors kifejlesztését teszik lehetővé. A CNC gyártástechnológia adja a kezünkbe azt a lehetőséget, hogy a megmunkálási folyamatot a piac diktálta sebességgel tegyük használhatóvá a termelési szervezet részére. A komplex gyártási folyamatnak a logisztikai szempontokat is figyelembe vevő szervezési, vezérlési feladatait a számítógéppel vezérelt pneumatikus és/vagy hidraulikus rendszerek teszik teljessé. A számítógépekkel támogatott laboratóriumi vizsgáló berendezések a termék és folyamatfejlesztés hatékony eszközei. A Pannon Egyetem Gépészmérnöki Intézetének Gépgyártástechnológiai Laboratóriumában a hallgatók megismerkedhetnek a CNC vezérlésű megmunkáló gépek felépítésével, működésével,(Gépgyártástechnológiai labor) a folyamatszervezés és folyamatszabályozás iparban is széles körben használt eszköz rendszerével (FESTO labor) valamint a gépipar legkorszerűbb vizsgáló eljárásaival (Anyagvizsgáló labor).

A jövő autója, automatizált gokart
"Okostelefon, okostévé, okosóra... okosautó?! A vezető autógyárak jóslata szerint a 2020-as évre már forgalomba állhatnak az első félautomata személygépkocsik. Ez már a jövő vagy csupán fikció? Egyáltalán mitől lesz okos az autó, és hogyan működik? Az interaktív foglalkozás során a résztvevők egy saját fejlesztésű automatizált gokart bemutatásán keresztül ismerkedhetnek meg a jövő közlekedési eszközével. A jövő most kezdődik!"

18:00-19:00 Utazás Tihanyba
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Junior Mérnökverseny - forduló I.

 

2015. július 1. ,szerda


7:00-7:30 Reggeli
7:30-9:00 Preiszner Bálint PhD hallgató: Madárgyűrűzés és - megfigyelés a tihanyi Külső-tónál (terepi foglalkozás)

A madárgyűrűzés egy több mint 100 éves módszer a madarak életének megismerésére és tanulmányozására. A Pannon Egyetem Limnológia Tanszékén működő Ornitológiai kutatócsoport munkájában is ezt a módszert hívjuk segítségül a madarak viselkedésének tanulmányozásához, valamint a madarak védelmére felhasználható információk gyűjtéséhez. Ez utóbbi céljából a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen indított akcióban felmérjük a tihanyi Külső-tó nádasában fészkelő és táplálkozó énekesmadarak állományát. A munka során testközelből találkozunk védett és fokozottan védett madárfajok egyedeivel, amelyeket rövid vizsgálat után ismét szabadon engedünk. Ebbe a munkába nyerhetnek bepillantást a tábor résztvevői, miközben megtapasztalhatják ennek a nem mindennapi élőhelynek a szépségét. A foglalkozás során a kutatás módszereinek megismerése mellett az egyes fajokról is sok érdekességet hallhatnak a gyűrűzőktől, sőt akár segíthetik is a szakemberek munkáját belekóstolva a kutatómunka egyik legszebb részébe.

9:00-13:00 Futó János geológus vezetésével geotúra a Tihanyi-félszigeten  
13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:00 Pihenő
15:00-16:30 Dr. Molnár Ágnes: Légköri jelenségek és változások (interaktív foglalkozás)

A kurzus folyamán bemutatunk néhány meteorológiával és levegőkémiával kapcsolatos kísérletet. Megtudhatjátok, hogyan jön létre szivárvány, mi is az a légköri nyomás, hogyan képződik köd. Ezenkívül kísérletek segítségével megismerhetitek, mi a kapcsolat a köd és a levegőszennyezettség között, és hogyan jönnek létre aeroszol részecskék a levegőben.

16:30-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Medvegy Tibor tanársegéd: Kísérletek nagyon hideg tájakon (interaktív foglalkozás)

A nitrogén amely a levegő több, mint 78%-át teszi ki, színtelen, szagtalan, unalmas. Az extrém hideg - mínusz 196°C-os - cseppfolyós nitrogénnel ezzel szemben érdekesebbnél érdekesebb kísérletek végezhetők el. Az előadás során megfigyeljük, hogy miként viselkednek a hétköznapi anyagok ilyen alacsony hőmérsékleten.

2015. július 2., csütörtök


8:00-9:00 Reggeli
9:00-9:50 Tóth -Bodrogi Edit: Sugárzunk?!

Sugaras térben élünk, a kék égtől, a szivárvány színeitől a mobiltelefonon át az ionizáló sugarakig terjedő fizikai jelenségek összessége életünk minden pillanatát meghatározza. „Miért kék az ég? Miért égünk le a napon? Aludhatok-e a mobilommal? Mi az a CT? Hogyan és miért működik a sugárkapu? Ehetők-e a sugárkezelt élelmiszerek? Féljünk-e az orvosnál? Bemutatónk során ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ, a résztvevők rövid áttekintést kapnak az ionizáló és nemionizáló sugárzásokról, megismerkednek a természetes sugárterhelés mértékével, főbb forrásaival, valamint a fontosabb mesterséges radioaktív forrásokkal. Gyakorlati példákon szemléltetjük, s tesszük láthatóvá az egyébként láthatatlan, s ebből kifolyóan misztikus sugárzásokat, miközben a hallgatóság a kétségeire, a felmerülő  kérdéseire választ kaphat.


10:00-12:00 Interaktív foglalkozások I. 

Zajszennyezés, zajtérképek – Csendet kérünk!

A zaj egyre inkább meghatározó szennyezése környezetünknek. A legtöbb ember a magas zajszintek miatti halláskárosodásra gondol, elsősorban a közlekedési és szórakozóhelyi zajra. Ezek nyilvánvaló hatások, de a zaj az agyműködést és az élettani folyamatokat is befolyásolja. Az agy a zavaró zajokat igyekszik kiszűrni, ez egy idő után koncentráció csökkenéshez, fáradtsághoz és stresszhez vezet. Ebből különböző vegetatív problémák erednek, mint pl. a magas vérnyomás, emésztőrendszeri problémák, alvászavar. A zaj, zavaró hatása szubjektív, mivel adott körülmény között még a legszebb zene is zavaró zajjá válhat. Szellemi munkánál már az egészen kis zajok is nagyon zavaróak lehetnek (pl. csepegő vízcsap, számítógép zúgása). Legzavaróbb az emberi beszéd és az ének, mert ezekre tudat alatt akkor is odafigyelünk, ha nem is értjük meg. A zajjal kapcsolatos, egyre növekvő mértékű problémákra különböző jogszabályokkal próbálnak megoldást találni. Kutatási témák keretében számos üzemi és szabadidős zajforrás környezeti zajmérését végeztük el és zajtérképeket készítettünk, amely a zajterhelés bemutatásának a legszemléletesebb módja. A foglalkozás során zajmérést végezhetsz egy Brüel&Kjaer zajmérő készülékkel és betekintést nyerhetsz a zajforrások hatásainak ábrázolásába (zajtérkép készítés).

Hőtérképek - Az infravörös termográfia
Az infravörös termográfia sokoldalúan alkalmazható módszer, katonai, nemzetbiztonsági, környezetvédelmi területeken egyaránt használják. Rendkívül előnyös olyan esetekben, amikor érintésmentes, biztonságos vizsgálatra, gyors képkészítésre, értékelésre és döntéshozásra van szükség. Például segítségével bontás nélkül megállapítható, hol repedt meg a falfűtés vagy hol rossz a szigetelés. A megelőzésben is nagy szerepe lehet a hőtérképeknek, segítségével megakadályozható egyes problémák, kritikus helyzetekben akár a katasztrófák bekövetkezése is. Az egészségügyben szintén jó szolgálatot tesz egyes betegségek kiszűrésekor, melyeket egyébként műtét nélkül nehéz felismerni. A modern hőkamerák kezelése hasonlít a digitális videokamerákéhoz. Eme egyszerűség viszont ne tévesszen meg senkit: a mérési szempontból helyes hőképfelvételek készítéséhez szakmai tudás és megfelelő mérés előkészítés is szükséges.

12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:00 Interaktív foglalkozások II. 

Mire jó egy robot?
A környezetvédelem során egyre nagyobb szerep jut a robotoknak és az egyéb önműködő berendezéseknek. A Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézetében földi, vizi és légi alkalmazásra alkalmas robotokat használunk a környezeti paraméterek mérésére. A robotok ma már mind méretükben, mind tömegükben és tudásukban széles skálát felölelnek, így az élet minden területén sikeresen hasznosíthatóak. A bemutató során Lego robotok programozását lehet kipróbálni.


16:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-21:00 Dr. Abonyi Já
nos: Az élet nem egyszerű ... - a tudományos próbálkozások a komplexitás kezelésére (előadás)

 

2015. július 3., péntek


8:00-9:00 Reggeli
9:00-9:50 előadás
10:00-12:00 Szabóné dr. Bárdos Erzsébet adjunktus,Tóth Ádám PhD hallgató: Tudományos boszorkánykonyha - látványos kémiai kísérletek bemutatója (interaktív foglalkozás)
12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:00 Látogatás a Limnológia Kutatóintézetben (terepi és laboratóriumi bemutatók)
16:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-21:00 Dr. Gelencsér András: Éghajlatváltozás és emberi tevékenység (előadás)

A médiát olvasva úgy tűnik, mintha a tudományban vita lenne arról, hogy vajon képes lehet-e az emberiség bolygónk éghajlatát befolyásolni. Az előadásban megvizsgálunk néhány természeti tényezőt, amelyek a földtörténeti múltban drasztikus éghajlatváltozást idéztek elő és megkeressük ezek emberi megfelelőit. Az előadás végén remélhetőleg egyértelmű választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy van-e ember által okozott éghajlatváltozás.

 

2015. július 4., szombat


8:00-9:00 Reggeli

9:00-10:30 Dr. Kovács Kristóf: CSI Veszprém - helyszínelés elektronmikroszkóppal (előadás)

Működött-e a kerékpár világítása a baleset pillanatában? Rálőttek-e az éjjeliőrre? Miért szakadt le a kisteherautó kereke? Megtörtént esetek a közelmúltból. A pásztázó elektronmikroszkóp az anyagok mikroszerkezetének vizsgálatára alkalmas berendezés, amellyel nagy nagyításban megjeleníthető az anyagok szerkezete, és mérhető az elemi összetétele. A szupravezetőktől a bűnjelekig, a kerámiáktól a rovarokig bármit vizsgálhatunk pásztázó elektronmikroszkóppal. 

11:00-12:00 Junior Mérnökverseny – forduló II.
12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:00 Junior Mérnökverseny – forduló III.
16:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-19:30 Vacsora
19:30-20:00 Junior Mérnökverseny – II. forduló eredményhirdetése
20:00-00:00 Záróvizsga

 

2015. július 5., vasárnap


8:00-8:30 Reggeli
9:00-10:00 Tábor zárása

 

 

(A programváltozás jogát fenntartjuk!)

Program (2016. július 4-9.)

nyek2016 program fejlec

 

2016. július 4., hétfő


12:00-13:00 Érkezés, regisztráció
13:00-14:00 Ebéd
14:00-16:00 Bemutatkozás, ismerkedés I.
16:00-17:30 Nyitó előadás - Dr. Abonyi János egyetemi tanár: Életminőségünk fenntartható fejlesztése – boldogságközpontú tudományos megközelítés
17:30-19:00 Ismerkedés Tihannyal (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Bemutatkozás, ismerkedés II.


2016. július 5., kedd


7:30-8:00 Reggeli
8:00-13:00 Madárgyűrűzéssel egybekötött geotúra a Tihanyi-félszigeten Futó János geológus vezetésével 

Forrás-barlang, apátsági kilátó, Ciprián-forrás, Barátlakások, Óvár, Szélmarta-sziklák - Madár-program a Belső-tó mellett - 
Öreg-levendulás, Csúcs-hegy őrtorony romja, barlang, Nyereg-hegy bazalttufa/gejzirit feltárás, Apáti-hegy kilátás a Külső-tóra, Aranyház

13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:00 Pihenő
15:00-16:00 Dr. Molnár Ágnes: Érdekességek a légkörről (interaktív foglalkozás)
16:30-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-21:00 Dr. Gelencsér András egyetemi tanár: Globális éghajlatváltozás - mítosz vagy valóság? (előadás)
21:00-22:00 Junior Mérnökverseny I.

 

2016. július 6. ,szerda


7:30-8:00 Reggeli
8:00-9:00 Utazás Veszprémbe
9:00-12:30 Interaktív labortúra a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeiben I.

Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutatóintézet - Biológia az emberiség szolgálatában, avagy bevezetés a biomérnökségbe
Napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő területe a biotechnológia. A kurzus a biomérnökség általános bemutatása mellett egy játékos, kötetlen foglalkozás során fogadja a kedves érdeklődőket.

Szerves Kémia Intézeti Tanszék - Cukrok koncentrációjának meghatározása fotometriával

Anyagmérnöki Intézet - Anyagvizsgálat kívül belül (elektronmikroszkópia, computertomográf)

12:30-14:00 Ebéd, pihenő
14:00-16:50 Interaktív labortúra a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeiben II.

Fizika és Mechatronika Intézet - Szenzorok és aktuátorok a mechatronikában
A kurzus során a hallgatóság megismerkedhet a mechatronikában használt érzékelő (szenzor) és beavatkozó (aktuátor) eszközök típusaival és működésének fizikai hátterével. Megtudjuk milyen szenzorok találhatók például az okostelefonokban, vagy az ipari robotokban.

Gépészmérnöki Intézet - Intelligens robotok és önvezérlő járművek

Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet - A kőolajipar szerepe a mobilitásban
A mobilitás (élőlények és élettelen tárgyak, eszközök, anyagi javak, stb. mozgása, mozgatása és szállítása) a fenntartható fejlődés egyik alapvető pillére. A gépjárművek üzemeltetésére a különböző belsőégésű motorokban a megfelelő hajtóanyagok kémiai átalakításakor (elégetésekor) keletkező hő-, illetőleg mozgási energiát használjuk fel. A belsőégésű motorok meghajtására alkalmas hajtóanyagokra (motorbenzin, dízelgázolaj, sugárhajtómű üzemanyag, LPG, CNG, stb.) egyre szigorodó előírások vonatkoznak részben környezetvédelmi okokból, részben pedig a jobb minőség iránti igények miatt. A kurzus célja, hogy a napjainkban használatos környezetbarát hajtóanyagokat és azok kifejlesztését ismertesse meg a résztvevőkkel.

17:00-19:00 Utazás Tihanyba, pihenő
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Medvegy Tibor tanársegéd: Kísérletek nagyon hideg tájakon (interaktív foglalkozás)

A nitrogén amely a levegő több, mint 78%-át teszi ki, színtelen, szagtalan, unalmas. Az extrém hideg - mínusz 196°C-os - cseppfolyós nitrogénnel ezzel szemben érdekesebbnél érdekesebb kísérletek végezhetők el. Az előadás során megfigyeljük, hogy miként viselkednek a hétköznapi anyagok ilyen alacsony hőmérsékleten.

 

2015. július 7., csütörtök


8:00-9:00 Reggeli
9:00-9:50 Tóth -Bodrogi Edit: Sugárzunk?!

Sugaras térben élünk, a kék égtől, a szivárvány színeitől a mobiltelefonon át az ionizáló sugarakig terjedő fizikai jelenségek összessége életünk minden pillanatát meghatározza. „Miért kék az ég? Miért égünk le a napon? Aludhatok-e a mobilommal? Mi az a CT? Hogyan és miért működik a sugárkapu? Ehetők-e a sugárkezelt élelmiszerek? Féljünk-e az orvosnál? Bemutatónk során ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ, a résztvevők rövid áttekintést kapnak az ionizáló és nemionizáló sugárzásokról, megismerkednek a természetes sugárterhelés mértékével, főbb forrásaival, valamint a fontosabb mesterséges radioaktív forrásokkal. Gyakorlati példákon szemléltetjük, s tesszük láthatóvá az egyébként láthatatlan, s ebből kifolyóan misztikus sugárzásokat, miközben a hallgatóság a kétségeire, a felmerülő  kérdéseire választ kaphat.

10:00-13:00 Interaktív foglalkozások 

Infrakamerás mérési bemutató
Az infravörös termográfia rendkívül sokoldalúan alkalmazható. Rendkívül előnyös olyan esetekben, amikor érintésmentes, biztonságos vizsgálatra, gyors képkészítésre, értékelésre és döntéshozásra van szükség. Például segítségével bontás nélkül megállapítható, hol repedt meg a falfűtés. A megelőzésben is nagy szerepe lehet a hőtérképeknek, segítségével megakadályozható egyes problémák, kritikus helyzetekben akár a katasztrófák bekövetkezése is.

Zajszennyezés, zajtérképek
A bemutató során áttekintjük a hang, mint jelenség fizikai jellemzőit. A hallgatók megismerik és megértik a zaj fogalmát, káros hatásait és a gyakorlatban tapasztalják, hogy a különböző multimédiás eszközök (fülhallgató) használata káros-e a hallásukra. Aki részt vesz a bemutatón tudhatja, hogy a kevesebb néha több, ha hangosságérzetről beszélünk...

Drónbemutató
Bemutató a játék-dróntól a professzionális drónig. Mitől repül? Hogyan fordul? Hogyan tájékozódik? Ha érdekel a téma gyere el a bemutatóra.

Vízminőség mérés
Számos esetben előfordul, hogy a természetes vizek állapotában valamilyen változást figyelhetünk meg. E változásokat gyakran vízszennyező anyagok okozzák, melyek a felszíni vizeknek nem csak a fizikai-kémiai tulajdonságait változtatják meg, hanem a vízben elő élőlények faj összetételét és egyedszámát is befolyásolják. A terepi mérések lehetőséget adnak arra, hogy a vizek fizikai-kémiai-biológiai jellemzőit gyors módszerekkel vizsgáljuk és értékeljük. A gyakorlat során a tihanyi Belső-tó vizének vizsgálatával foglalkozunk. Mérünk többek között pH értéket, oldott oxigén tartalmat, vezetőképességet, valamint nitrát-nitrit tartalmat.

13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:30 Junior Mérnökverseny II.
15:30-16:00 TDK a Mérnöki Karon - Dr. Varga Tamás egyetemi docens
16:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-21:00 Dr. Kovács Kristóf egyetemi docens: Csütörtök esti borzongás: ki volt a gyilkos? (előadás)
21:00-22:00 Tóth Ádám Phd hallgató: Fényt gyújtunk az éjszakában - látványos kémia kísérletek

 

2015. július 8., péntek


8:00-9:00 Reggeli
9:00-12:00 Tóth Ádám PhD hallgató: Tudományos boszorkánykonyha - CSI a konyhában (interaktív kémia foglalkozás)
12:00-13:00 Junior Mérnökverseny III.

13:00-14:00 Ebéd
14:00-16:00 Látogatás a MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetében (terepi és laboratóriumi bemutatók)
16:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-20:15 Junior Mérnökverseny – eredményhirdetése
20:30-00:00 Záróvizsga

 

2015. július 9., szombat


8:00-8:30 Reggeli
9:00-10:00 Tábor zárása

 

 

(A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!)

 

Utazás, érkezés

Érkezés a táborba
Kérjük, hogy a táborhelyre 2019. június 24-én hétfőn 12:00-13:00 óra közötti időpontban érkezzenek.
Kérjük, hogy az utazás tervezésénél a fenti időpontot vegye figyelembe. Ha később érkezne, kérjük jelezze a szervezőknek a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen 
 
Tábor zárása
A táborhelyet 2019. június 29-én, szombaton 10.00 óráig kell elhagyni. Kérjük, hogy az utazás tervezésénél ezt vegye figyelembe.


Tábor megközelíthetősége
A Nyári Egyetem helyszínére (Somogyi Józsf Művésztelep, 8237 Tihany, Major utca 63.) történő oda- és elutazás egyénileg történik. A település minden irányból Balatonfüredig busszal, illetve vonattal is megközelíthető, onnan pedig menetrendszerinti busz szállítja az utasokat.

Tömegközlekedés:
www.menetrendek.hu
Autóbuszállomás Balatonfüred 87/342-905
MÁV Balatonfüred 87/343-652
Autó
Budapest felől: M7-es autópályán, majd Balatonaligától a 71-es főúton.
Észak-nyugat felől: a 82-es főúton Győr felől, Veszprém, Balatonfüreden át, a 84-es főúton Sopron felől Sárvár, Balatonedericsen át.
Nyugatról: Körmend felől a 8-as főúton Veszprémig, majd Balatonfüreden át.
Délről: Pécs ill. Kaposvár irányából Dombóváron, Tamásin át Szántódig, s onnan komppal.

Mit hozz magaddal?

Az alábbi felszerelés lista segíthet, hogy mit szükséges a táborra bepakolni.

Ruhanemű:

  • zokni
  • alsónemű
  • póló
  • pulóver
  • szabadidőruha
  • hosszúnadrág
  • rövidnadrág
  • fürdőruha
  • papucs
  • kényelmes kiránduló cipő (vízhatlan) – a keddi túra miatt ez feltétlenül szükséges!
  • esőkabát
  • sapka (nap ellen)


Tisztálkodás:

  • szappan (tartóban) / tusfürdő
  • törölköző
  • fogkefe + fogkrém
  • fésű


Egyéb:

  • az előzetesen megküldött nyilatkozatok eredeti példányai
  • hátizsák (kiránduláshoz)
  • kulacs (jól záródó 1literes)
  • szúnyog- és kullancsriasztó
  • egyéni gyógyszer!!!
  • diákigazolvány
  • TB kártya fénymásolata a diákigazolványban
  • naptej
  • költőpénz
  • esetleg fényképezőgép, gitár, zeneszerszám.
A táborban minden résztvevő kap ágyneműt és hozzá való huzatot is. Az étkezéshez minden felszerelés biztosított, illetve a táborban van egy ún. teakonyha, ahol a főétkezéseken kívül egyéni igény szerint, saját alapanyagokból lehet kávét, teát stb. készíteni.

Program (2014.június 30.-július 6.)

2014. június 30., hétfő


 

12:00-13:00 Érkezés, regisztráció
13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:30 Bemutatkozás, ismerkedés I.
15:30-15:45 Megnyitó
14:10-15:30 Dr. Abonyi János egyetemi tanár: Döntési modellek - a problémamegoldás lélektana (előadás)
Bemelegítő előadás, csupán hangolás arra, hogy kellő nyitottsággal élvezzük a tábor előadásait. Figyelmeztetés, hogy mindennek ami történik velünk aktív részesei kell hogy legyünk. Martin Luther King szerint "Az emberiség fennmaradása a kreatív gondolkodókon múlik."
Ha nem is mentjük meg még aznap a világot, készülünk egy kicsit erre, elfilozofálunk arról, hogy mi is a kreativitás, kreatív-e a természet, milyen megoldásokat leshetünk el tőle, vagy másoktól. Merthogy a kreativitás tanulható, fejleszthető, és mindez – remélem nektek is - örömet okoz.
17:00-19:00 Ismerkedés Tihannyal (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-20:50 Dr. Korim Tamás egyetemi docens: A szilikátok titkos világa (előadás)
21:00-22:00 Bemutatkozás, ismerkedés II.


2014. július 1., kedd


 

7:00-7:30 Reggeli
7:30-9:00 Preiszner Bálint PhD hallgató: Madárgyűrűzés és - megfigyelés a tihanyi Külső-tónál (terepi foglalkozás)
A madárgyűrűzés egy több mint 100 éves módszer a madarak életének megismerésére és tanulmányozására. A Pannon Egyetem Limnológia Tanszékén működő Ornitológiai kutatócsoport munkájában is ezt a módszert hívjuk segítségül a madarak viselkedésének tanulmányozásához, valamint a madarak védelmére felhasználható információk gyűjtéséhez. Ez utóbbi céljából a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen indított akcióban felmérjük a tihanyi Külső-tó nádasában fészkelő és táplálkozó énekesmadarak állományát. A munka során testközelből találkozunk védett és fokozottan védett madárfajok egyedeivel, amelyeket rövid vizsgálat után ismét szabadon engedünk. Ebbe a munkába nyerhetnek bepillantást a tábor résztvevői, miközben megtapasztalhatják ennek a nem mindennapi élőhelynek a szépségét. A foglalkozás során a kutatás módszereinek megismerése mellett az egyes fajokról is sok érdekességet hallhatnak a gyűrűzőktől, sőt akár segíthetik is a szakemberek munkáját belekóstolva a kutatómunka egyik legszebb részébe.



9:00-13:00 Dr. Pósfai Mihály akadémikus: 250 millió év kőbe vésett története a Balaton-felvidéken (előadással egybekötött túra a félszigeten)
A Balaton-felvidék mindenki által ismert földrajzi, tájképi jellegzetességeit 250 millió év geológiai folyamatai alakították ki. Az előadás bemutatja a környék jellemző, felszínen is megtalálható kőzeteit: miféle környezetben és földtörténeti korban képződött a vöröshomokkő, a mészkő, a tihanyi homok illetve bazalttufa, mit mondanak ezek a képződmények a múltról illetve a Föld működéséről, és milyen szerepet játszanak mai természetes és épített környezetünk alakításában. Röviden a Balatonban zajló jelenkori geológiai folyamatokat is érintjük, tárgyaljuk, hogyan képződik a balatoni iszap, melyek a legfontosabb ásványi összetevői.

13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:00 Pihenő
15:00-16:00 A MOL Nyrt. Skoda Octavia 1.6 CRTDi típusú diesel tesztautójának bemutatása (foglalkozás)
A motortérben tüzelőanyag fogyasztásmérő kör kiépítve, olajhőmérséklet mérés, vízhőfok, turbónyomás mérés, azaz az igényeinknek megfelelő komplett felműszerezés.
Mérőelektronika a csomagtérben, valamint mérőkoffer, mérő-adatgyűjtő rendszerrel és laptoppal. Az autón tudjuk mérni a fogyasztást, a mérésekből excel fájlt generálni.

17:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Medvegy Tibor tanársegéd, Károly Kolos hallgató: LEGO robotok programozása (előadás)


2014. július 2. ,szerda


 

7:30-8:00 Reggeli
8:00-9:00 Utazás Veszprémbe
9:15-10:35 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe I.

Mechatronika labor (Fizika és Mechatronika Intézet)
A laborlátogatás során megismerkedünk egy lézeres gravírozó eszközzel és programozásának alapjaival. Egy előre megtervezett ábrának megfelelően megírjuk a programot, és az ábrát fekete kartonlapra gravírozzuk. Ezek után egy oktató robotkar felhasználásával készítünk szortírozó készüléket, amely különböző szenzorok jele alapján válogat a munkadarabok között.

Biomérnöki alkalmazások – fermentáció és enzimek (Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutatóintézet)
Mindennapjaink során is gyakran felmerülő igényünk szerint környezetünket kímélő, egészségünkre lehetőleg ártalmatlan és természetes úton előállított termékeket szeretnénk felhasználni vagy fogyasztani. Ennek teljesítése a biotechnológia segítségével, a természetben lejátszódó biológiai és biokémiai folyamatok hasznosításával nem lehetetlen feladat. Az élelmiszerüzletek polcairól ránk mosolygó termékek közül azonban alig tudunk olyat választani, amelynek címkéjén ne szerepelne valamilyen adalékanyag. A többnyire E betűvel és egy számmal jelzett komponens a legtöbb vásárló számára valamilyen titokzatos eredetű és összetételű varázsszert jelöl. Pedig a valóság ennél sokkal egyszerűbb: pl. az E330 jelölés citromsavat jelöl. Erről, az aromák szerepéről és előfordulásáról a zöldségekben, gyümölcsökben, felosztásukról (természetes, természetazonos) és biotechnológiai módszerekkel történő előállításukról lesz szó a foglalkozás során, amit egy "aromatotó" egészít ki. Emellett megismerkedünk a természetes eredetű biokatalizátorok alkalmazási lehetőségeivel és a gyakorlatban is végrehajtunk egy fermentációs folyamatot.

10:35-11:00 Szünet
11:00-11:50 A jövő szerkezeti anyagai (Anyagmérnöki Intézet) (a laborlátogatás folytatása) 

Alternatív energiaforrások
Napjaink egyik legfőbb problémája az „energia-éhség”. A felhasznált energia mennyisége exponenciálisan nő, a rendelkezésre álló fosszilis készletek pedig drasztikusan csökkennek. Szintén égető probléma a környezetszennyezés, amit jórészt szintén a fosszilis energiahordozók alkalmazásának köszönhetünk. Szükséges tehát olyan megoldások kutatása, amelyek segítségével eljuthatunk oda, hogy a hagyományos energiahordozókat kiválthassuk. Speciális kívánalom olyan gépjárművek fejlesztése, amelyek nem igényelnek benzint, vagy gázolajat.
Milyen megoldások jöhetnek szóba? Alternatív energiaforrásként egyre szélesebb körben alkalmazzák a napenergiát (napelemek, napkollektorok), a járművek hajtására pedig járható útnak tűnik a hidrogén alkalmazása. Sokféle napelem-típust dolgoztak ki és az üzemanyag cellák egyre újabb generációi is kifejlesztésre kerülnek. Lehet, hogy ez lesz a jövő?

A mágneses lebegtetés (Meissner-effektus) bemutatása nagyhőmérsékletű kerámiai szupravezetőknél
A szupravezető anyagok lényeges tulajdonsága, hogy alacsony hőmérsékleten elektromos ellenállásuk megszűnik és kizárják magukból a mágneses mezőt. Így alkalmasak az elektromos áram veszteségmentes vezetésére, továbbá nagy erősségű mágneses terek létrehozására. Ebből adódóan legfontosabb felhasználási területeik az energiaszállítás, elektromos energiatárolás, nagy mágneses terű szupermágnesek, mágneses lebegtetéses vonatok, különböző kisebb eszközök és berendezések készítése (pl. hálózati elemek túlfeszültségtől való védelme, nyersanyagok tisztítására szolgáló mágneses szeparátorok, súrlódásmentes lebegtetéses csapágyak, orvosdiagnosztikai berendezések (pl. mágneses enkefalográf)).
A mágneses térben átmeneti hőmérséklete alá hűtött szupravezetőből a mágneses erővonalak kilökődésével a szupravezető mágnesezettsége mintegy ellentétessé válik a külső mágneses térrel. Az ekkor fellépő taszító erő a permanens mágnes szupravezető feletti lebegését eredményezi, mely jelenség alkalmas a szupravezető állapot bemutatására.

A méret a lényeg
A bennünket körülvevő dolgok méretei mindenki számára megszokottak, természetesek. Csak kevesen gondolkodnak el azon, vajon milyen lehet az a világ, ahol a méretek nem méterben mérhetők, hanem annak milliomod részében a mikrométeres tartományban. Ilyen vizsgálatokra szolgál az elektronmikroszkóp, amelynek segítségével szó szerint új dimenziók nyílnak meg az érdeklődők előtt.

12:00-13:00 Ebéd
13:00-15:00 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe II.

Számítógépes tervezési gyártási technológiák, gyorsprototípus gyártás (Gépészmérnöki Intézet)
Gyors prototípus gyártás
A foglalkozás során a hallgatóság megismerkedhet a gyors prototípus gyártás technológiájával, alkalmazási lehetőségeivel. „Élőben” követheti nyomon egy alkatrész gyártását.
Számítógépes tervezési, gyártási technológiák és vizsgáló eljárások oktatása a Pannon Egyetem Gépészmérnöki Intézetében.
A mai modern gépipar a termék fejlesztési, előállítási folyamataihoz rugalmas gyártórendszereket használ. A rugalmasság azt jelenti, hogy a vevői igények viszonylag gyors változásához igazodva egy termékelőállításra specializálódott szervezet gyorsan tudjon reagálni. A termék tervezési folyamat, a megfelelő gyártástechnológia és termelési folyamat kialakítása, mind pedig a napi termelésszervezés során törekedni kell az egyszerű, gyors és hatékony megoldások használatára. A termékfejlesztés során a számítógépes modellezési, szimulációs technikák, a gyors prototípus építés azt a lehetőséget nyújtják, hogy igen gyorsan ki lehessen alakítani a vevő számára mindenben megfelelő konstrukciós megoldást.

Vegyipar a mindennapjainkban, avagy mivel foglalkozik a vegyészmérnök? (Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet)
A foglalkozás során a vegyészmérnökség három nagy területébe, a folyamatmérnökségbe, az ásványolaj- és széntechnológiákba valamint a vegyipari műveletekbe nyerhetnek bepillantást a hallgatók.
A mindennapi használati cikkeink előállítása során elengedhetetlen a vegyipari folyamatok alkalmazása, legyen szó akár a gyógyszerekről, parfümről, műanyagról vagy műtrágyáról. Szinte nem tudunk olyan használati cikket a kezünkbe venni, amelyet ne érintett volna a vegyipar szele. Reggel akár teát, akár kávét főzünk ún. extrakciós folyamattal indítjuk a napot. Ez a művelet felhasználható többek között a dohány nikotinmentesítésére, a napraforgómagból az olaj kivonására, de a cukorgyártásban is használják. Egyik leggyakrabban alkalmazott vegyipari művelet a desztilláció, amely folyadék elegyek szétválasztására használnak. Erre a legjobb példa a pálinkafőzés, ahol az alkoholt választjuk el a víztől és egyéb komponensektől. Az üveg és fém eszközeink kiváltására tömegesen használjuk fel a műanyagokat, amelyekkel szemben elvárjuk, hogy a fémekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkezzenek. Ebben nyújthatnak segítséget a szénszálas és nanocső tartalmú műanyagok, amelyek kedvezőbb mechanikai és vezetési tulajdonságiak révén az elektronikában, az űrkutatásban is használatosak.
Amikor autóba ülünk, az autónk hajtóanyaga lehet benzin, gázolaj, gáz vagy E85, mind-mind kőolajból és földgázból kerül előállításra. A motorhajtóanyagokat a kőolajból finomítókban állítják elő számos vegyipari műveletet alkalmazva. A finomítók legfontosabb részei: desztillációs üzemek, kénmentesítő üzemek, különböző konverziós (átalakító) technológiák. A kőolaj nem megújuló, ill. csak nagyon lassan megújuló energiaforrásunk, ezért egyre fontosabb szerepet kapnak a fenntarthatóság szellemében a bio-motorhajtóanyagok. Ezek előnye, hogy gyorsan megújuló nyersanyagokból kerülnek előállításra. A foglalkozás során bemutatásra kerül két nagylaboratóriumi kémiai ikerreaktor rendszer, amin megfigyelhető minden olyan lépés, ami a finomítókban előfordul. Valamint a termékminősítéshez elengedhetetlen kőolajipari analitikai készülékek, módszerek és működési elvük bemutatása.
Minden vegyipari üzemben elengedhetetlen a megfelelő üzemeltetési paraméterek (pl. hőmérséklet, nyomás, koncentráció viszonyok, reaktor mérete/típusa, katalizátor típusa) kiválasztása és betartása. Az üzemeltetési paraméterek kiválasztása történhet, drága laborkísérletekkel, azonban e kísérletek egy része kiváltható olcsóbb és sok esetben gyorsabb számítógépes szimulációkkal. A szimulációk alapjai a technológiák, berendezések megfelelő részletességgel megadott vegyészmérnöki modelljei. Vannak olyan úgynevezett flowsheeting szimulátorok, amelyekben egész technológiákat lehet modellezni és vizsgálni, a berendezések közötti kapcsolatokkal együtt. Ha kiválasztottuk a megfelelő üzemeltetési paramétereket a következő feladat, hogy ezeket a paramétereket a kívánt értéken tartsuk. Ehhez elengedhetetlen a berendezések üzemeltetése során a számítógépes szabályozás. Mely megfelelően alkalmazva minden üzemeltetési paramétert az előírt értéken tart. A foglalkozás során egy desztillációs kolonna modellezési és szabályozási feladataiba nyújtunk bepillantást.

15:00-18:00 Gyárlátogatás a Continental Automotive Hungary Kft. gyárában
A látogatás során betekintést nyerhettek, hogy milyen egy szoftverfejlesztő mindennapja és munkakörnyezete. Milyen tesztautókkal tesztelik a náluk írt szoftvereket, illetve a gyárlátogatás keretében megtapasztalhatjátok, hogy az autókba milyen szenzorokat építenek be és ezeket a szenzorokat hogyan gyártják.

18:00-19:00 Utazás Tihanyba
18:00-19:00 Vacsora
19:00-22:00 Junior Mérnökverseny - forduló I.


2014. július 3., csütörtök


 

8:00-9:00 Reggeli
9:00-10:00 Kántor Zoltán (Balluff Elektronika Kft.): Mindenhol érzékelők! (előadás)
Hol vannak a tárgyak? Milyen gyorsan mozognak? Mennyi a hőmérséklet? És különben is: milyen erős itt a mágneses tér? Mennyi a vérnyomásod? -- Tele van a környezetünk érzékelőkkel, mindent meg kell mérni. S ha megmértünk mindent, dönteni kell: a jelek hálózatokon át számítógépekbe jutnak, azok gépeket működtetnek, riasztást adnak, gyógyszert adagolnak, átsegítenek a város másik oldalára, megállítják az autót -- másként ezt ma már el se lehet képzelni.

10:00-11:50 Szabóné dr. Bárdos Erzsébet adjunktus,Tóth Ádám PhD hallgató: Tudományos boszorkánykonyha - látványos kémiai kísérletek bemutatója (interaktív foglalkozás)
12:00-13:00 Ebéd
13:00-17:00 Junior Mérnökverseny - forduló II.
17:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Medvegy Tibor tanársegéd: Kísérletek nagyon hideg tájakon (interaktív foglalkozás)
A nitrogén amely a levegő több, mint 78%-át teszi ki, színtelen, szagtalan, unalmas. Az extrém hideg - mínusz 196°C-os - cseppfolyós nitrogénnel ezzel szemben érdekesebbnél érdekesebb kísérletek végezhetők el. Az előadás során megfigyeljük, hogy miként viselkednek a hétköznapi anyagok ilyen alacsony hőmérsékleten, folyékony oxigént állítunk elő és nitrogénhajtású rakétát készítünk.

2014. július 4., péntek


 

8:00-9:00 Reggeli
9:00-9:50 Előadás
10:00-11:50 Teiermayer Attila tanársegéd: Tudományos boszorkánykonyha - látványos fizikai kísérletek bemutatója (interaktív foglalkozás)
A foglalkozás során keressük a kapcsolatot a fizika, mint tudomány és a mindennapi élet között. Szó lesz olyan problémákról, melyek megoldásában egy jelenség segítségünkre lehet: szélsőérték problémákat modellezünk fénnyel, szappanhártyákkal; egy érdekes Galilei által tett állításnak járunk utána elméletben és gyakorlatban; összehasonlítjuk a házi és a bolti tejet hidrosztatikai mérleggel.
Beszélünk olyan érdekességekről, játékokról, melyek sok mindenre megtaníthatnak bennünket: a Leonardo-híd a súrlódásról, a forráspont nyomásfüggése a magashegységi népek gasztronómiájáról mesél, és azt is megnézzük, hogyan lehet egy pattogó labdáról készített hangdiagram alapján kitalálni, milyen magasra pattant a labda, vagy mekkora az ütközési együttható.
Foglalkozunk még nem-Newtoni folyadékokkal, különleges mágneses jelenségekkel, valamint a környezeti áramlások fizikájával is. Bemutatjuk a különleges mágneses egyensúly-javító karkötő működését és még sok más érdekes jelenséget a fizika teljes tárházából.

12:00-13:00 Ebéd

13:00-16:00 Interaktív foglalkozások több csoportban

Zajszennyezés, zajtérképek – Csendet kérünk!
A zaj egyre inkább meghatározó szennyezése környezetünknek. A legtöbb ember a magas zajszintek miatti halláskárosodásra gondol, elsősorban a közlekedési és szórakozóhelyi zajra. Ezek nyilvánvaló hatások, de a zaj az agyműködést és az élettani folyamatokat is befolyásolja. Az agy a zavaró zajokat igyekszik kiszűrni, ez egy idő után koncentráció csökkenéshez, fáradtsághoz és stresszhez vezet. Ebből különböző vegetatív problémák erednek, mint pl. a magas vérnyomás, emésztőrendszeri problémák, alvászavar. A zaj, zavaró hatása szubjektív, mivel adott körülmény között még a legszebb zene is zavaró zajjá válhat. Szellemi munkánál már az egészen kis zajok is nagyon zavaróak lehetnek (pl. csepegő vízcsap, számítógép zúgása). Legzavaróbb az emberi beszéd és az ének, mert ezekre tudat alatt akkor is odafigyelünk, ha nem is értjük meg. A zajjal kapcsolatos, egyre növekvő mértékű problémákra különböző jogszabályokkal próbálnak megoldást találni. Kutatási témák keretében számos üzemi és szabadidős zajforrás környezeti zajmérését végeztük el és zajtérképeket készítettünk, amely a zajterhelés bemutatásának a legszemléletesebb módja. A foglalkozás során zajmérést végezhetsz egy Brüel&Kjaer zajmérő készülékkel és betekintést nyerhetsz a zajforrások hatásainak ábrázolásába (zajtérkép készítés).

Hőtérképek - Az infravörös termográfia
Az infravörös termográfia sokoldalúan alkalmazható módszer, katonai, nemzetbiztonsági, környezetvédelmi területeken egyaránt használják. Rendkívül előnyös olyan esetekben, amikor érintésmentes, biztonságos vizsgálatra, gyors képkészítésre, értékelésre és döntéshozásra van szükség. Például segítségével bontás nélkül megállapítható, hol repedt meg a falfűtés vagy hol rossz a szigetelés. A megelőzésben is nagy szerepe lehet a hőtérképeknek, segítségével megakadályozható egyes problémák, kritikus helyzetekben akár a katasztrófák bekövetkezése is. Az egészségügyben szintén jó szolgálatot tesz egyes betegségek kiszűrésekor, melyeket egyébként műtét nélkül nehéz felismerni. A modern hőkamerák kezelése hasonlít a digitális videokamerákéhoz. Eme egyszerűség viszont ne tévesszen meg senkit: a mérési szempontból helyes hőképfelvételek készítéséhez szakmai tudás és megfelelő mérés előkészítés is szükséges.

Robotok a környezetvédelemben
A környezetvédelem során egyre nagyobb szerep jut a robotoknak és az egyéb önműködő berendezéseknek. A Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézetében földi, vizi és légi alkalmazásra alkalmas robotokat használunk a környezeti paraméterek mérésére. A robotok ma már mind méretükben, mind tömegükben és tudásukban széles skálát felölelnek, így az élet minden területén sikeresen hasznosíthatóak. A bemutató során Lego robotok programozását lehet kipróbálni.

Limnológia


16:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Dr. Gelencsér András egyetemi tanár: Globális éghajlatváltozás - Mítosz vagy valóság? (előadás)


2014. július 5., szombat


 

8:00-9:00 Reggeli
9:00-12:00 Junior Mérnökverseny – forduló III.
12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:00 Választható interaktív foglalkozások

Szervetlen ionvadászat (szervetlen ionok kimutatása) és analitikai kémia a konyhában (Tóth Ádám PhD hallgató)

Látványos szerves kémiai reakciók (dr. Farkas Gergely)
A diákok látványos szerves kémiai reakciók elvégzésébe kapcsolódhatnak be. A fény-, hő- és hangjelenséggel járó kísérletek mellett önálló preparatív munkát is végezhetnek. Feladatuk dibenzilidén-aceton előállítása lesz. A kísérletek során számos szerves vegyület fizikai és kémiai tulajdonságát ismerhetik meg.

Logikai áramkörök: építsünk riasztót! (Körmendy Gábor hallgató)
A foglalkozás során betekintést nyerünk a számítógépek alapvető működésébe, az egyes logikai műveletekbe. Hamar látni fogjuk, hogy egyszerű műveletekkel és egy kis idő ráfordításával nagyon látványos (és nem utolsó sorban hasznos) dolgokat építhetünk. Az előadás során meg fogunk építeni egy kis riasztót, ami hang és fényjelzéssel fogja jelezni a behatolást.

Nap megfigyelés (Medvegy Tibor tanársegéd)

16:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-00:00 Záróvizsga - Junior Mérnökverseny döntő forduló


2014. július 6., vasárnap


 

8:30-9:00 Reggeli
9:00-10:00 Tábor zárása

(A programváltozás jogát fenntartjuk!)

Program (2014. július 21-27.)

2014. július 21., hétfő


12:00-13:00 Érkezés, regisztráció

13:00-13:30 Bemutatkozás, ismerkedés I.
13:30-14:30 Ebéd
14:30-15:30 Bemutatkozás, ismerkedés I. folytatás
15:30-15:45 Megnyitó
15:45-15:30 Dr. Abonyi János egyetemi tanár: Döntési modellek - a problémamegoldás lélektana (előadás)

Bemelegítő előadás, csupán hangolás arra, hogy kellő nyitottsággal élvezzük a tábor előadásait. Figyelmeztetés, hogy mindennek ami történik velünk aktív részesei kell hogy legyünk. Martin Luther King szerint "Az emberiség fennmaradása a kreatív gondolkodókon múlik." Ha nem is mentjük meg még aznap a világot, készülünk egy kicsit erre, elfilozofálunk arról, hogy mi is a kreativitás, kreatív-e a természet, milyen megoldásokat leshetünk el tőle, vagy másoktól. Merthogy a kreativitás tanulható, fejleszthető, és mindez – remélem nektek is - örömet okoz.

17:00-19:00 Ismerkedés Tihannyal (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-20:50 Dr. Gelencsér András egyetemi tanár: Globális éghajlatváltozás - Mítosz vagy valóság? (előadás)
21:00-22:00 Bemutatkozás, ismerkedés II.


2014. július 22., kedd


7:00-7:30 Reggeli

7:30-9:00 Preiszner Bálint PhD hallgató: Madárgyűrűzés és - megfigyelés a tihanyi Külső-tónál (terepi foglalkozás)

A madárgyűrűzés egy több mint 100 éves módszer a madarak életének megismerésére és tanulmányozására. A Pannon Egyetem Limnológia Tanszékén működő Ornitológiai kutatócsoport munkájában is ezt a módszert hívjuk segítségül a madarak viselkedésének tanulmányozásához, valamint a madarak védelmére felhasználható információk gyűjtéséhez. Ez utóbbi céljából a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen indított akcióban felmérjük a tihanyi Külső-tó nádasában fészkelő és táplálkozó énekesmadarak állományát. A munka során testközelből találkozunk védett és fokozottan védett madárfajok egyedeivel, amelyeket rövid vizsgálat után ismét szabadon engedünk. Ebbe a munkába nyerhetnek bepillantást a tábor résztvevői, miközben megtapasztalhatják ennek a nem mindennapi élőhelynek a szépségét. A foglalkozás során a kutatás módszereinek megismerése mellett az egyes fajokról is sok érdekességet hallhatnak a gyűrűzőktől, sőt akár segíthetik is a szakemberek munkáját belekóstolva a kutatómunka egyik legszebb részébe.



9:00-13:00 Futó János geológus vezetésével geotúra a Tihanyi-félszigeten  
13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:00 Pihenő
15:00-16:00 A MOL Nyrt. Skoda Octavia 1.6 CRTDi típusú diesel tesztautójának bemutatása (foglalkozás)

A motortérben tüzelőanyag fogyasztásmérő kör kiépítve, olajhőmérséklet mérés, vízhőfok, turbónyomás mérés, azaz az igényeinknek megfelelő komplett felműszerezés. Mérőelektronika a csomagtérben, valamint mérőkoffer, mérő-adatgyűjtő rendszerrel és laptoppal. Az autón tudjuk mérni a fogyasztást, a mérésekből excel fájlt generálni.

17:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Medvegy Tibor tanársegéd, Károly Kolos hallgató: LEGO robotok programozása (előadás)


2014. július 23. ,szerda


7:30-8:00 Reggeli

8:00-9:00 Utazás Veszprémbe
9:00-11:00 Gyárlátogatás a Continental Automotive Hungary Kft. gyárában

A látogatás során betekintést nyerhettek, hogy milyen egy szoftverfejlesztő mindennapja és munkakörnyezete. Milyen tesztautókkal tesztelik a náluk írt szoftvereket, illetve a gyárlátogatás keretében megtapasztalhatjátok, hogy az autókba milyen szenzorokat építenek be és ezeket a szenzorokat hogyan gyártják.

11:30-12:50 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe I.

Mechatronika labor (Fizika és Mechatronika Intézet)
A laborlátogatás során megismerkedünk egy lézeres gravírozó eszközzel és programozásának alapjaival. Egy előre megtervezett ábrának megfelelően megírjuk a programot, és az ábrát fekete kartonlapra gravírozzuk. Ezek után egy oktató robotkar felhasználásával készítünk szortírozó készüléket, amely különböző szenzorok jele alapján válogat a munkadarabok között.

Biomérnöki alkalmazások – fermentáció és enzimek (Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutatóintézet)
Mindennapjaink során is gyakran felmerülő igényünk szerint környezetünket kímélő, egészségünkre lehetőleg ártalmatlan és természetes úton előállított termékeket szeretnénk felhasználni vagy fogyasztani. Ennek teljesítése a biotechnológia segítségével, a természetben lejátszódó biológiai és biokémiai folyamatok hasznosításával nem lehetetlen feladat. Az élelmiszerüzletek polcairól ránk mosolygó termékek közül azonban alig tudunk olyat választani, amelynek címkéjén ne szerepelne valamilyen adalékanyag. A többnyire E betűvel és egy számmal jelzett komponens a legtöbb vásárló számára valamilyen titokzatos eredetű és összetételű varázsszert jelöl. Pedig a valóság ennél sokkal egyszerűbb: pl. az E330 jelölés citromsavat jelöl. Erről, az aromák szerepéről és előfordulásáról a zöldségekben, gyümölcsökben, felosztásukról (természetes, természetazonos) és biotechnológiai módszerekkel történő előállításukról lesz szó a foglalkozás során, amit egy "aromatotó" egészít ki. Emellett megismerkedünk a természetes eredetű biokatalizátorok alkalmazási lehetőségeivel és a gyakorlatban is végrehajtunk egy fermentációs folyamatot.

13:00-14:00 Ebéd
14:00-15:00 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe II.

A jövő szerkezeti anyagai (Anyagmérnöki Intézet) (a laborlátogatás folytatása) 

Alternatív energiaforrások
Napjaink egyik legfőbb problémája az „energia-éhség”. A felhasznált energia mennyisége exponenciálisan nő, a rendelkezésre álló fosszilis készletek pedig drasztikusan csökkennek. Szintén égető probléma a környezetszennyezés, amit jórészt szintén a fosszilis energiahordozók alkalmazásának köszönhetünk. Szükséges tehát olyan megoldások kutatása, amelyek segítségével eljuthatunk oda, hogy a hagyományos energiahordozókat kiválthassuk. Speciális kívánalom olyan gépjárművek fejlesztése, amelyek nem igényelnek benzint, vagy gázolajat.
Milyen megoldások jöhetnek szóba? Alternatív energiaforrásként egyre szélesebb körben alkalmazzák a napenergiát (napelemek, napkollektorok), a járművek hajtására pedig járható útnak tűnik a hidrogén alkalmazása. Sokféle napelem-típust dolgoztak ki és az üzemanyag cellák egyre újabb generációi is kifejlesztésre kerülnek. Lehet, hogy ez lesz a jövő?

A mágneses lebegtetés (Meissner-effektus) bemutatása nagyhőmérsékletű kerámiai szupravezetőknél
A szupravezető anyagok lényeges tulajdonsága, hogy alacsony hőmérsékleten elektromos ellenállásuk megszűnik és kizárják magukból a mágneses mezőt. Így alkalmasak az elektromos áram veszteségmentes vezetésére, továbbá nagy erősségű mágneses terek létrehozására. Ebből adódóan legfontosabb felhasználási területeik az energiaszállítás, elektromos energiatárolás, nagy mágneses terű szupermágnesek, mágneses lebegtetéses vonatok, különböző kisebb eszközök és berendezések készítése (pl. hálózati elemek túlfeszültségtől való védelme, nyersanyagok tisztítására szolgáló mágneses szeparátorok, súrlódásmentes lebegtetéses csapágyak, orvosdiagnosztikai berendezések (pl. mágneses enkefalográf)).
A mágneses térben átmeneti hőmérséklete alá hűtött szupravezetőből a mágneses erővonalak kilökődésével a szupravezető mágnesezettsége mintegy ellentétessé válik a külső mágneses térrel. Az ekkor fellépő taszító erő a permanens mágnes szupravezető feletti lebegését eredményezi, mely jelenség alkalmas a szupravezető állapot bemutatására.

A méret a lényeg
A bennünket körülvevő dolgok méretei mindenki számára megszokottak, természetesek. Csak kevesen gondolkodnak el azon, vajon milyen lehet az a világ, ahol a méretek nem méterben mérhetők, hanem annak milliomod részében a mikrométeres tartományban. Ilyen vizsgálatokra szolgál az elektronmikroszkóp, amelynek segítségével szó szerint új dimenziók nyílnak meg az érdeklődők előtt.

15:00-15:15 Szünet
15:15-16:15 Vegyipar a mindennapjainkban, avagy mivel foglalkozik a vegyészmérnök? (Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet)

A foglalkozás során a vegyészmérnökség három nagy területébe, a folyamatmérnökségbe, az ásványolaj- és széntechnológiákba valamint a vegyipari műveletekbe nyerhetnek bepillantást a hallgatók.
A mindennapi használati cikkeink előállítása során elengedhetetlen a vegyipari folyamatok alkalmazása, legyen szó akár a gyógyszerekről, parfümről, műanyagról vagy műtrágyáról. Szinte nem tudunk olyan használati cikket a kezünkbe venni, amelyet ne érintett volna a vegyipar szele. Reggel akár teát, akár kávét főzünk ún. extrakciós folyamattal indítjuk a napot. Ez a művelet felhasználható többek között a dohány nikotinmentesítésére, a napraforgómagból az olaj kivonására, de a cukorgyártásban is használják. Egyik leggyakrabban alkalmazott vegyipari művelet a desztilláció, amely folyadék elegyek szétválasztására használnak. Erre a legjobb példa a pálinkafőzés, ahol az alkoholt választjuk el a víztől és egyéb komponensektől. Az üveg és fém eszközeink kiváltására tömegesen használjuk fel a műanyagokat, amelyekkel szemben elvárjuk, hogy a fémekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkezzenek. Ebben nyújthatnak segítséget a szénszálas és nanocső tartalmú műanyagok, amelyek kedvezőbb mechanikai és vezetési tulajdonságiak révén az elektronikában, az űrkutatásban is használatosak.
Amikor autóba ülünk, az autónk hajtóanyaga lehet benzin, gázolaj, gáz vagy E85, mind-mind kőolajból és földgázból kerül előállításra. A motorhajtóanyagokat a kőolajból finomítókban állítják elő számos vegyipari műveletet alkalmazva. A finomítók legfontosabb részei: desztillációs üzemek, kénmentesítő üzemek, különböző konverziós (átalakító) technológiák. A kőolaj nem megújuló, ill. csak nagyon lassan megújuló energiaforrásunk, ezért egyre fontosabb szerepet kapnak a fenntarthatóság szellemében a bio-motorhajtóanyagok. Ezek előnye, hogy gyorsan megújuló nyersanyagokból kerülnek előállításra. A foglalkozás során bemutatásra kerül két nagylaboratóriumi kémiai ikerreaktor rendszer, amin megfigyelhető minden olyan lépés, ami a finomítókban előfordul. Valamint a termékminősítéshez elengedhetetlen kőolajipari analitikai készülékek, módszerek és működési elvük bemutatása.
Minden vegyipari üzemben elengedhetetlen a megfelelő üzemeltetési paraméterek (pl. hőmérséklet, nyomás, koncentráció viszonyok, reaktor mérete/típusa, katalizátor típusa) kiválasztása és betartása. Az üzemeltetési paraméterek kiválasztása történhet, drága laborkísérletekkel, azonban e kísérletek egy része kiváltható olcsóbb és sok esetben gyorsabb számítógépes szimulációkkal. A szimulációk alapjai a technológiák, berendezések megfelelő részletességgel megadott vegyészmérnöki modelljei. Vannak olyan úgynevezett flowsheeting szimulátorok, amelyekben egész technológiákat lehet modellezni és vizsgálni, a berendezések közötti kapcsolatokkal együtt. Ha kiválasztottuk a megfelelő üzemeltetési paramétereket a következő feladat, hogy ezeket a paramétereket a kívánt értéken tartsuk. Ehhez elengedhetetlen a berendezések üzemeltetése során a számítógépes szabályozás. Mely megfelelően alkalmazva minden üzemeltetési paramétert az előírt értéken tart. A foglalkozás során egy desztillációs kolonna modellezési és szabályozási feladataiba nyújtunk bepillantást.

16:15-16:30 Szünet
16:30-17:30 Számítógépes tervezési gyártási technológiák, gyorsprototípus gyártás (Gépészmérnöki Intézet)

Gyors prototípus gyártás 
A foglalkozás során a hallgatóság megismerkedhet a gyors prototípus gyártás technológiájával, alkalmazási lehetőségeivel. „Élőben” követheti nyomon egy alkatrész gyártását.

Számítógépes tervezési, gyártási technológiák és vizsgáló eljárások oktatása a Pannon Egyetem Gépészmérnöki Intézetében
A mai modern gépipar a termék fejlesztési, előállítási folyamataihoz rugalmas gyártórendszereket használ. A rugalmasság azt jelenti, hogy a vevői igények viszonylag gyors változásához igazodva egy termékelőállításra specializálódott szervezet gyorsan tudjon reagálni. A termék tervezési folyamat, a megfelelő gyártástechnológia és termelési folyamat kialakítása, mind pedig a napi termelésszervezés során törekedni kell az egyszerű, gyors és hatékony megoldások használatára. A termékfejlesztés során a számítógépes modellezési, szimulációs technikák, a gyors prototípus építés azt a lehetőséget nyújtják, hogy igen gyorsan ki lehessen alakítani a vevő számára mindenben megfelelő konstrukciós megoldást.

18:00-19:00 Utazás Tihanyba
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Junior Mérnökverseny - forduló I.


2014. július 24., csütörtök


8:00-9:00 Reggeli

9:00-10:30 Kántor Zoltán (Balluff Elektronika Kft.): Mindenhol érzékelők! (előadás)

Hol vannak a tárgyak? Milyen gyorsan mozognak? Mennyi a hőmérséklet? És különben is: milyen erős itt a mágneses tér? Mennyi a vérnyomásod? -- Tele van a környezetünk érzékelőkkel, mindent meg kell mérni. S ha megmértünk mindent, dönteni kell: a jelek hálózatokon át számítógépekbe jutnak, azok gépeket működtetnek, riasztást adnak, gyógyszert adagolnak, átsegítenek a város másik oldalára, megállítják az autót -- másként ezt ma már el se lehet képzelni.

10:30-11:00 Szünet
11:10-12:50 Szabóné dr. Bárdos Erzsébet adjunktus,Tóth Ádám PhD hallgató: Tudományos boszorkánykonyha - látványos kémiai kísérletek bemutatója (interaktív foglalkozás)

13:00-14:00 Ebéd
14:00-17:00 Interaktív foglalkozások több csoportban

Zajszennyezés, zajtérképek – Csendet kérünk!
A zaj egyre inkább meghatározó szennyezése környezetünknek. A legtöbb ember a magas zajszintek miatti halláskárosodásra gondol, elsősorban a közlekedési és szórakozóhelyi zajra. Ezek nyilvánvaló hatások, de a zaj az agyműködést és az élettani folyamatokat is befolyásolja. Az agy a zavaró zajokat igyekszik kiszűrni, ez egy idő után koncentráció csökkenéshez, fáradtsághoz és stresszhez vezet. Ebből különböző vegetatív problémák erednek, mint pl. a magas vérnyomás, emésztőrendszeri problémák, alvászavar. A zaj, zavaró hatása szubjektív, mivel adott körülmény között még a legszebb zene is zavaró zajjá válhat. Szellemi munkánál már az egészen kis zajok is nagyon zavaróak lehetnek (pl. csepegő vízcsap, számítógép zúgása). Legzavaróbb az emberi beszéd és az ének, mert ezekre tudat alatt akkor is odafigyelünk, ha nem is értjük meg. A zajjal kapcsolatos, egyre növekvő mértékű problémákra különböző jogszabályokkal próbálnak megoldást találni. Kutatási témák keretében számos üzemi és szabadidős zajforrás környezeti zajmérését végeztük el és zajtérképeket készítettünk, amely a zajterhelés bemutatásának a legszemléletesebb módja. A foglalkozás során zajmérést végezhetsz egy Brüel&Kjaer zajmérő készülékkel és betekintést nyerhetsz a zajforrások hatásainak ábrázolásába (zajtérkép készítés).

Hőtérképek - Az infravörös termográfia
Az infravörös termográfia sokoldalúan alkalmazható módszer, katonai, nemzetbiztonsági, környezetvédelmi területeken egyaránt használják. Rendkívül előnyös olyan esetekben, amikor érintésmentes, biztonságos vizsgálatra, gyors képkészítésre, értékelésre és döntéshozásra van szükség. Például segítségével bontás nélkül megállapítható, hol repedt meg a falfűtés vagy hol rossz a szigetelés. A megelőzésben is nagy szerepe lehet a hőtérképeknek, segítségével megakadályozható egyes problémák, kritikus helyzetekben akár a katasztrófák bekövetkezése is. Az egészségügyben szintén jó szolgálatot tesz egyes betegségek kiszűrésekor, melyeket egyébként műtét nélkül nehéz felismerni. A modern hőkamerák kezelése hasonlít a digitális videokamerákéhoz. Eme egyszerűség viszont ne tévesszen meg senkit: a mérési szempontból helyes hőképfelvételek készítéséhez szakmai tudás és megfelelő mérés előkészítés is szükséges.

Vízminőség-vizsgálat gyorstesztekkel

A víz az élet forrása és az élet feltétele is. Az Európai Unió hosszú távú programja a Víz Keretirányelv, amelynek célja a víztestek jó ökológiai és kémiai állapotának elérése 2015-ig. A Keretirányelv minden olyan emberi tevékenységre kiterjed, amely jelentős mértékben kedvezőtlenül befolyásolhatja a vizek állapotát és így akadályozhatja a vizek jó állapotának elérését, illetve megőrzését. "A víz más termékektől eltérően nem kereskedelmi termék, hanem örökség, amit ennek megfelelően kell óvni, védeni és kezelni.." (2000/60/EK)
Ennek érdekében információval kell rendelkeznünk a vízfolyások állapotáról, ezért a Környezetmérnöki Intézet a rendszeres pont mintavétel és laboratóriumi mérések mellett kialakított egy mobil távvezérelhető on-line terepi vízmonitoring állomást. Így a kutatási munkánk során lehetőség van a víztesteken rövid idő alatt levonuló szennyező hullámok detektálására is.
A foglalkozás során, betekintést nyerhetsz:
- mintavételi terv és jegyzőkönyv készítésébe
- gyorsan, könnyen kivitelezhető terepi mérésekbe

Limnológia

17:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Medvegy Tibor tanársegéd: Kísérletek nagyon hideg tájakon (interaktív foglalkozás)

A nitrogén amely a levegő több, mint 78%-át teszi ki, színtelen, szagtalan, unalmas. Az extrém hideg - mínusz 196°C-os - cseppfolyós nitrogénnel ezzel szemben érdekesebbnél érdekesebb kísérletek végezhetők el. Az előadás során megfigyeljük, hogy miként viselkednek a hétköznapi anyagok ilyen alacsony hőmérsékleten, folyékony oxigént állítunk elő és nitrogénhajtású rakétát készítünk.

2014. július 25., péntek


8:00-9:00 Reggeli

9:00-9:50 A sugárterhelés forrássai (előadás)
10:00-11:50 Teiermayer Attila tanársegéd: Tudományos boszorkánykonyha - látványos fizikai kísérletek bemutatója (interaktív foglalkozás)

A foglalkozás során keressük a kapcsolatot a fizika, mint tudomány és a mindennapi élet között. Szó lesz olyan problémákról, melyek megoldásában egy jelenség segítségünkre lehet: szélsőérték problémákat modellezünk fénnyel, szappanhártyákkal; egy érdekes Galilei által tett állításnak járunk utána elméletben és gyakorlatban; összehasonlítjuk a házi és a bolti tejet hidrosztatikai mérleggel.
Beszélünk olyan érdekességekről, játékokról, melyek sok mindenre megtaníthatnak bennünket: a Leonardo-híd a súrlódásról, a forráspont nyomásfüggése a magashegységi népek gasztronómiájáról mesél, és azt is megnézzük, hogyan lehet egy pattogó labdáról készített hangdiagram alapján kitalálni, milyen magasra pattant a labda, vagy mekkora az ütközési együttható.
Foglalkozunk még nem-Newtoni folyadékokkal, különleges mágneses jelenségekkel, valamint a környezeti áramlások fizikájával is. Bemutatjuk a különleges mágneses egyensúly-javító karkötő működését és még sok más érdekes jelenséget a fizika teljes tárházából.

12:00-13:00 Ebéd
13:00-17:00 Junior Mérnökverseny - forduló II.
17:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)
19:00-20:00 Vacsora
20:00-22:00 Dr. Kovács Kristóf: CSI Veszprém - helyszínelés elektronmikroszkóppal (előadás)

Működött-e a kerékpár világítása a baleset pillanatában? Rálőttek-e az éjjeliőrre? Miért szakadt le a kisteherautó kereke? Megtörtént esetek a közelmúltból.
A pásztázó elektronmikroszkóp az anyagok mikroszerkezetének vizsgálatára alkalmas berendezés, amellyel nagy nagyításban megjeleníthető az anyagok szerkezete, és mérhető az elemi összetétele. A szupravezetőktől a bűnjelekig, a kerámiáktól a rovarokig bármit vizsgálhatunk pásztázó elektronmikroszkóppal. Működés közben bemutatjuk az elektronmikroszkópot, valamint bűnügyi technikai, biológiai és anyagtudományi (pl. szupravezető kerámia) mintákat.

 

2014. július 26., szombat


8:00-9:00 Reggeli

9:00-12:00 Junior Mérnökverseny – forduló III.
12:00-13:00 Ebéd
13:00-16:00 Választható interaktív foglalkozások

Szervetlen ionvadászat (szervetlen ionok kimutatása) és analitikai kémia a konyhában (Tóth Ádám PhD hallgató)

Látványos szerves kémiai reakciók (dr. Farkas Gergely)
A diákok látványos szerves kémiai reakciók elvégzésébe kapcsolódhatnak be. A fény-, hő- és hangjelenséggel járó kísérletek mellett önálló preparatív munkát is végezhetnek. Feladatuk dibenzilidén-aceton előállítása lesz. A kísérletek során számos szerves vegyület fizikai és kémiai tulajdonságát ismerhetik meg.

Logikai áramkörök: építsünk riasztót! (Körmendy Gábor hallgató)
A foglalkozás során betekintést nyerünk a számítógépek alapvető működésébe, az egyes logikai műveletekbe. Hamar látni fogjuk, hogy egyszerű műveletekkel és egy kis idő ráfordításával nagyon látványos (és nem utolsó sorban hasznos) dolgokat építhetünk. Az előadás során meg fogunk építeni egy kis riasztót, ami hang és fényjelzéssel fogja jelezni a behatolást.

Nap megfigyelés (Medvegy Tibor tanársegéd)

16:00-18:00 Szabad program (jó idő esetén strand)

18:00-19:00 Záróvizsga I. rész - Junior Mérnökverseny döntő forduló

19:00-20:00 Vacsora

20:00-00:00 Záróvizsga II. rész


2014. július 27., vasárnap


8:00-8:30 Reggeli

9:00-10:00 Tábor zárása

(A programváltozás jogát fenntartjuk!)

Hasznos információk

Ebben a menüpontban olvashat a táborral kapcsolatos további teendőkről és tudnivalókról. 

 

Ők mondták

Szakmai előadásokról, foglalkozásokról:

  • "Az előadások nagyon érdekesek és hasznosak voltak, mindegyik előadó felkészült volt."
  • "Összességében nagyon tetszett minden fejtágítás. Persze voltak eltérések (előadásmód/hangulat), de remek volt mindegyik."
  • "Igazán érdekesek voltak, főleg a kémiai kísérletek."
  • "Nem mindegyik előadás volt számomra jól érthető, de a legtöbb az nagyon tetszett, mert szemléletes, érdekes volt."
  • "Az előadók mind nagyon felkészültek voltak, és új dolgokat magyaráztak és értettek meg velünk."
  • "Alapvetően érdekes és izgalmas előadásokat hallottam, bár volt, amelyik nem tartozott érdeklődési körömbe."

A kirándulásokról:

  • "A 9,5 km-es túra volt szerintem a tábor legjobb kirándulása, és a laborlátogatások is érdekesek voltak."
  • "Szuper volt!"
  • "Szép tájak, jó hangulat, nem kell több!"
  • "Igényes volt a program. Tetszett a túra és az Apátság látogatása is."
  • "Érdekes volt, nagyon szép helyeken jártunk, csak elég fárasztó volt."
  • "A laborátogatások és az agyagozás jó volt, a túra kissé fárasztó, de szép volt a táj, sajnálom, hogy a strandolás elmaradt."

A szállásról, ellátásról:

  • "A szobák egy nyári táborhoz képest jók voltak, az ellátás pedig egészen elfogadható volt."
  • "Összkomfortos, öt csillag (tényleg minden igényemet kielégítette)."
  • "A szállással semmi gond nem volt, a kaja első osztályú volt. A táborvezetők pedig felejthetetlenek."
  • "Jó volt az ellátás. Tiszta volt a fürdő is és szép, igényes volt a környezet."
  • "Nagyon szép a szállás és nagyon jól főznek."
  • "Király volt!"
  • "Az étkezéssel meg voltam elégedve, a párna viszont lapos volt."

Ismeretszerzés és szakmai fejlődés szempontjából hasznos volt-e a nyári egyetem? Miért?

  • "A táborban rengeteg olyan "gyerekkel" találkoztam, akiknek hasonlók az érdeklődési körük, mint az enyém, és az előadásokból is sokat lehetett tanulni."
  • "Mindenképpen (főleg a laborlátogatások miatt), sőt talán pályára is állított."
  • "Igen, kémiából és bioszból sok újat tudtam meg."
  • "Igen, mert számomra is jól érthetőek voltak az előadások, így tudtam tanulni is belőlük."
  • "Igen, nagyon hasznos volt, mert rengeteg új embert ismertem és kedveltem meg, új ismeretekre tettem szert. "
  • "Termit!!! Végre tudom a teljes receptet!"
  • "Megismertem sok embert és szakterületet, illetve számos érdekes kísérletet láttam."

Egyéb vélemény, javaslat:

  • "Szerintem az esti ismerkedős és egyéb játékok nagyon összehozták a csapatot és megalapozták a hangulatot."
  • "Találkozzunk jövőre is!"
  • "Több napközbeni szabadidős program."
  • "Kultúrált mértékben engedjék az éjszakai szórakozást, és a szobákban való beszélgetéseket."
  • "Ezt komolyan meg kellett kérdezni?"
  • "Lehessen 18 felett is részt venni."

Köszöntő

Kedves Érdeklődő!

Üdvözöljük a Nyári Egyetem honlapján.

A Mérnöki Kar 5 napos nyári egyetemet szervez középiskolai képzésben résztvevő tanulóknak. A megrendezésre kerülő tábor célja a középiskolás diákok természettudományos és műszaki érdeklődésének és ismereteinek bővítése. A nyári egyetem során a diákok ízelítőt kaphatnak a természet- és műszaki tudományok legújabb kutatási eredményeiből és megismerhetik a kutatások korszerű eszköztárát. A nyári egyetem programjával hangsúlyozni szeretnénk a természettudományos és műszaki ismeretek kiemelt társadalmi és gazdasági fontosságát. A színes és sokrétű, a diákok aktív részvételével zajló programok mellett kulturális és sportrendezvények is szerepelnek a hetirendben. Bemutatjuk a Mérnöki Kar kutatóműhelyeit, neves professzoraink érdekes tudományos ismeretterjesztő előadásokat, PhD hallgatóink pedig gyakorlati foglalkozásokat és laboratóriumi bemutatókat tartanak a résztvevőknek.

Szeretettel várunk minden érdeklődő diákot!

Üdvözelettel,

Dr. Németh Sándor
dékán

Történet

A Pannon Egyetem Föld- és Környezettudományi Tanszéke 2004. július 4-11. között rendezte meg első, középiskolásoknak szóló, környezettudományi tematikájú nyári táborát, melynek helyszíne a pécselyi Csillagvirág Természetvédelmi Oktatóközpont volt. Az első táborban 31 diák vett részt. A nyári program sikerét látva a tanszék 2005 júliusában ismét megszervezte a környezettudományi diáktábort, ezúttal is a festői szépségű Pécselyi-medencében. A második tábor 25 középiskolás tanuló részvételével zajlott. Hagyományteremtő szándékkal, 16 diák részvételével 2006-ban, harmadik alkalommal is megrendezésre került a tábor, immár a Bakony szívében, Bakonybélben.

2010 nyarán, immár bővített programmal, 71 középiskolás diák részvételével zajlott Balatonalmádiban a Pannon Egyetem Mérnöki Kara által szervezett IV. Nyári Egyetem. A diákok az egyhetes nyári egyetem során 22 előadáson és 13 gyakorlati foglalkozáson ízelítőt kaptak a természet- és műszaki tudományok legújabb eredményeiből, és megismerhették a kutatások korszerű eszköztárát. A táborban készült fotók a Korábbi galériák menüpont alatt, a programokról készült rövidfilmek a Mérnöki Kar youtube oldalán tekinthetők meg.

2011 nyarán már Tihanyban, két turnusban összesen 66, műszaki és természettudományok iránt érdeklődő diák vett részt az ország különböző intézményeiből, Zalaegerszegtől Szolnokig.

2011-től 2018-ig minden évben a Képzőművészeti Egyetem Somogyi József Művésztelepe biztosította a helyszínt a programnak.

2018-ban az Arconic Foundation támogatásának köszönhetően ismét két turnusban szervezhettük meg a tábort, 2018. június 25 – 30 között Tihanyban, 2018. július 23 – 28 között Velencén.

 

Program (2013)

2013. július 1., hétfő


12:00-13:00 Érkezés, regisztráció

 

13:00-14:00 Ebéd

 

14:00-15:30 Megnyitó

 

15:30-18:00 Ismerkedés Tihannyal (jó idő esetén strand)

18:00-19:00 Dr. Abonyi János: Versenyben a gépekkel - mit kell tennünk, hogy legyen munkánk 20 év múlva? (előadás)

A gépek, a robotok, a számítástechnika fejlesztésével átformáljuk magunk körül a világot. Ennek köszönhetően talán már a mi életünkben teljesen át fog alakulni a munkaerőpiac. Tegnap az indiai és kínai munkaerővel, ma az indiai és kínai fejlesztőmérnökökkel, hamarosan pedig az általuk létrehozott gépekkel fogunk versenyezni a munkánkért.
Mi a legfontosabb, hogy hosszú távon versenyképesek legyünk? Erre a kérdésre keressük a választ. Martin Luther King szerint "Az emberiség fennmaradása a kreatív gondolkodókon múlik." Ha nem is mentjük meg e nyári táborban a világot, illetve ha nem is definiáljuk pontosan magunknak, hogy mi lesz az amivel 20 év múlva is sikeresek lehetünk, egy kicsit készülünk erre. Elfilozofálunk arról, hogy miként alakítja a társadalmat a technológia, mi kell ahhoz, hogy e technológiát alakításában szerepet vállalhassunk,  azaz értéket "termeljünk". Izgalmas - és remélem nem riasztó - kérdéseteket vetünk fel, melyek megválaszolása, nyitottságra,  kreativitásra, csapatmunkára sarkall. Jó hír, hogy mindez tanulható, ami  - remélem nektek is - majd sok örömet okoz.

 

19:00-20:00 Vacsora

 

20:00-22:00 Bemutatkozás, ismerkedés

 

2013. július 2., kedd


 

 

7:00-7:30 Reggeli

 

7:30-9:00 Preiszner Bálint: Madárgyűrűzés és -megfigyelés a tihanyi Külső-tónál (terepi foglalkozás)

A madárgyűrűzés egy több mint 100 éves módszer a madarak életének megismerésére és tanulmányozására. A Pannon Egyetem Limnológia Tanszékén működő Ornitológiai kutatócsoport munkájában is ezt a módszert hívjuk segítségül a madarak viselkedésének tanulmányozásához, valamint a madarak védelmére felhasználható információk gyűjtéséhez. Ez utóbbi céljából a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen indított akcióban felmérjük a tihanyi Külső-tó nádasában fészkelő és táplálkozó énekesmadarak állományát. A munka során testközelből találkozunk védett és fokozottan védett madárfajok egyedeivel, amelyeket rövid vizsgálat után ismét szabadon engedünk. Ebbe a munkába nyerhetnek bepillantást a tábor résztvevői, miközben megtapasztalhatják ennek a nem mindennapi élőhelynek a szépségét. A foglalkozás során a kutatás módszereinek megismerése mellett az egyes fajokról is sok érdekességet hallhatnak a gyűrűzőktől, sőt akár segíthetik is a szakemberek munkáját belekóstolva a kutatómunka egyik legszebb részébe.

9:00-13:00 Dr. Pósfai Mihály: 250 millió év kőbe vésett története a Balaton-felvidéken (előadással egybekötött túra a félszigeten)

A Balaton-felvidék mindenki által ismert földrajzi, tájképi jellegzetességeit 250 millió év geológiai folyamatai alakították ki. Az előadás bemutatja a környék jellemző, felszínen is megtalálható kőzeteit: miféle környezetben és földtörténeti korban képződött a vöröshomokkő, a mészkő, a tihanyi homok illetve bazalttufa, mit mondanak ezek a képződmények a múltról illetve a Föld működéséről, és milyen szerepet játszanak mai természetes és épített környezetünk alakításában. Röviden a Balatonban zajló jelenkori geológiai folyamatokat is érintjük, tárgyaljuk, hogyan képződik a balatoni iszap, melyek a legfontosabb ásványi összetevői.

13:00-14:00 Ebéd

 

14:00-15:00 Pihenő

 

15:00-19:00 Nyerkiné Alabert Zsuzsanna-Kis Andrea: "Sírni csak a győztesnek szabad.." (önismereti tréning)

19:00-20:00 Vacsora

 

20:00-22:00 LEGO robotok programozása (foglalkozás)

A foglalkozás során megismerkedünk a Lego Mindstorms NXT-vel, a Lego által kiadott programozható robot készlettel. Készíteni és programozni fogunk kerekeken guruló harci robotot, de akár két lábon járó robotokat is.

 

2013. július 3., szerda


 

 

8:00-8:30 Reggeli

 

8:30-9:30 Utazás Veszprémbe

 

10:00-13:00 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe I.

Fizika és Mechatronika Intézet

A laborlátogatás során megismerkedünk egy lézeres gravírozó eszközzel és programozásának alapjaival. Egy előre megtervezett ábrának megfelelően megírjuk a programot, és az ábrát fekete kartonlapra gravírozzuk. Ezek után egy oktató robotkar felhasználásával készítünk szortírozó készüléket, amely különböző szenzorok jele alapján válogat a munkadarabok között.

 

Biomérnöki alkalmazások – fermentáció és enzimek
(Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutatóintézet)

Mindennapjaink során is gyakran felmerülő igényünk szerint környezetünket kímélő, egészségünkre lehetőleg ártalmatlan és természetes úton előállított termékeket szeretnénk felhasználni vagy fogyasztani. Ennek teljesítése a biotechnológia segítségével, a természetben lejátszódó biológiai és biokémiai folyamatok hasznosításával nem lehetetlen feladat. Az élelmiszerüzletek polcairól ránk mosolygó termékek közül azonban alig tudunk olyat választani, amelynek címkéjén ne szerepelne valamilyen adalékanyag. A többnyire E betűvel és egy számmal jelzett komponens a legtöbb vásárló számára valamilyen titokzatos eredetű és összetételű varázsszert jelöl. Pedig a valóság ennél sokkal egyszerűbb: pl. az E330 jelölés citromsavat jelöl. Erről, az aromák szerepéről és előfordulásáról a zöldségekben, gyümölcsökben, felosztásukról (természetes, természetazonos) és biotechnológiai módszerekkel történő előállításukról lesz szó a foglalkozás során, amit egy "aromatotó" egészít ki. Emellett megismerkedünk a természetes eredetű biokatalizátorok alkalmazási lehetőségeivel és a gyakorlatban is végrehajtunk egy fermentációs folyamatot.

Lumineszcencia

(Kémia Intézet)

A gyakorlat során megnézzük, mi történik a luminol oxidációja során. Először hidrogén-peroxidot adunk az előre elkészített oldathoz, majd az oxidálószert lecseréljük és háztartási Hypo-t használunk. Tapasztalni fogjuk, hogy a Hypo-val történő oxidáció esetében a kemilumineszcencia időtartama csökken. Ez követően DMSO (dimetil szulfoxid) és NaOH oldathoz luminolt adunk, majd rázogatni kezdjük a dugóval lezárt Erlenmeyer lombikot. Majd egy új oldathoz előszört fluoreszceint, utána luminolt teszünk, és ugyanúgy járunk el, mint az előbb. Megfigyeljük a két kísérlet során tapasztalható eltéréseket. A gyakorlat végén a legjobban tetsző kísérletet önállóan megcsinálhatja egy bátor jelenlevő.

A sugárterhelés forrásai
(Radiokémiai és Radioökológiai Intézet)

A foglalkozás első felében a résztvevők egy rövid áttekintést kapnak a radioaktivitás történelmi hátteréről, a radiokémiai alapfogalmakról, úgymint atom, sugárzás, dózis stb., megismerik a sugárterhelés forrásait és típusait, valamint a radon radioaktív nemesgáznak, mint a természetes sugárterhelés fő forrásának legfontosabb tulajdonságait, ezenkívül megismerkednek a fontosabb mesterséges forrásokkal, mint az atomerőmű, orvosi alkalmazások stb., végezetül számos érdekességre derül fény a radioaktivitással kapcsolatban. A foglalkozás második felében gyakorlati példákon keresztül szemléltetünk a résztvevőknek néhány, a környezeti sugárvédelemben elterjedt mérési eljárást, úgymint külső gamma-dózisteljesítmény mérése, vízben oldott radonkoncentráció meghatározása, légköri aeroszolhoz tapadt radon bomlástermékek aktivitáskoncentrációjának meghatározása stb. A gyakorlati példákon keresztül megismerkednek a fontosabb dózismérő eszközökkel, azok gyakorlati alkalmazásával, valamint érdekes módszerekkel tesszük számukra „láthatóvá” az egyébként láthatatlan, és ebből kifolyólag misztikus radioaktív sugárzásokat.

13:00-14:00 Ebéd

 

14:00-17:00 Látogatás a Mérnöki Kar Kutatóműhelyeibe II.

A jövő szerkezeti anyagai (Anyagmérnöki Intézet)

- Alternatív energiaforrások
Napjaink egyik legfőbb problémája az „energia-éhség”. A felhasznált energia mennyisége exponenciálisan nő, a rendelkezésre álló fosszilis készletek pedig drasztikusan csökkennek. Szintén égető probléma a környezetszennyezés, amit jórészt szintén a fosszilis energiahordozók alkalmazásának köszönhetünk. Szükséges tehát olyan megoldások kutatása, amelyek segítségével eljuthatunk oda, hogy a hagyományos energiahordozókat kiválthassuk. Speciális kívánalom olyan gépjárművek fejlesztése, amelyek nem igényelnek benzint, vagy gázolajat.
Milyen megoldások jöhetnek szóba? Alternatív energiaforrásként egyre szélesebb körben alkalmazzák a napenergiát (napelemek, napkollektorok), a járművek hajtására pedig járható útnak tűnik a hidrogén alkalmazása. Sokféle napelem-típust dolgoztak ki és az üzemanyag cellák egyre újabb generációi is kifejlesztésre kerülnek. Lehet, hogy ez lesz a jövő?

- A mágneses lebegtetés (Meissner-effektus) bemutatása nagyhőmérsékletű kerámiai szupravezetőknél
A szupravezető anyagok lényeges tulajdonsága, hogy alacsony hőmérsékleten elektromos ellenállásuk megszűnik és kizárják magukból a mágneses mezőt. Így alkalmasak az elektromos áram veszteségmentes vezetésére, továbbá nagy erősségű mágneses terek létrehozására. Ebből adódóan legfontosabb felhasználási területeik az energiaszállítás, elektromos energiatárolás, nagy mágneses terű szupermágnesek, mágneses lebegtetéses vonatok, különböző kisebb eszközök és berendezések készítése (pl. hálózati elemek túlfeszültségtől való védelme, nyersanyagok tisztítására szolgáló mágneses szeparátorok, súrlódásmentes lebegtetéses csapágyak, orvosdiagnosztikai berendezések (pl. mágneses enkefalográf)).
A mágneses térben átmeneti hőmérséklete alá hűtött szupravezetőből a mágneses erővonalak kilökődésével a szupravezető mágnesezettsége mintegy ellentétessé válik a külső mágneses térrel. Az ekkor fellépő taszító erő a permanens mágnes szupravezető feletti lebegését eredményezi, mely jelenség alkalmas a szupravezető állapot bemutatására.


- A méret a lényeg
A bennünket körülvevő dolgok méretei mindenki számára megszokottak, természetesek. Csak kevesen gondolkodnak el azon, vajon milyen lehet az a világ, ahol a méretek nem méterben mérhetők, hanem annak milliomod részében a mikrométeres tartományban. Ilyen vizsgálatokra szolgál az elektronmikroszkóp, amelynek segítségével szó szerint új dimenziók nyílnak meg az érdeklődők előtt.

 

Számítógépes tervezési gyártási technológiák, gyorsprototípus gyártás
(Gépészmérnöki Intézet)

- Gyors prototípus gyártás 

A foglalkozás során a hallgatóság megismerkedhet a gyors prototípus gyártás technológiájával, alkalmazási lehetőségeivel. „Élőben” követheti nyomon egy alkatrész gyártását.


- Számítógépes tervezési, gyártási technológiák és vizsgáló eljárások oktatása a Pannon Egyetem Gépészmérnöki Intézetében.
A mai modern gépipar a termék fejlesztési, előállítási folyamataihoz rugalmas gyártórendszereket használ. A rugalmasság azt jelenti, hogy a vevői igények viszonylag gyors változásához igazodva egy termékelőállításra specializálódott szervezet gyorsan tudjon reagálni. A termék tervezési folyamat, a megfelelő gyártástechnológia és termelési folyamat kialakítása, mind pedig a napi termelésszervezés során törekedni kell az egyszerű, gyors és hatékony megoldások használatára. A termékfejlesztés során a számítógépes modellezési, szimulációs technikák, a gyors prototípus építés azt a lehetőséget nyújtják, hogy igen gyorsan ki lehessen alakítani a vevő számára

mindenben megfelelő konstrukciós megoldást.

 

Vegyipar a mindennapjainkban, avagy mivel foglalkozik a vegyészmérnök?
(Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet)

A foglalkozás során a vegyészmérnökség három nagy területébe, a folyamatmérnökségbe, az ásványolaj- és széntechnológiákba valamint a vegyipari műveletekbe nyerhetnek bepillantást a hallgatók.
A mindennapi használati cikkeink előállítása során elengedhetetlen a vegyipari folyamatok alkalmazása, legyen szó akár a gyógyszerekről, parfümről, műanyagról vagy műtrágyáról. Szinte nem tudunk olyan használati cikket a kezünkbe venni, amelyet ne érintett volna a vegyipar szele. Reggel akár teát, akár kávét főzünk ún. extrakciós folyamattal indítjuk a napot. Ez a művelet felhasználható többek között a dohány nikotinmentesítésére, a napraforgómagból az olaj kivonására, de a cukorgyártásban is használják. Egyik leggyakrabban alkalmazott vegyipari művelet a desztilláció, amely folyadék elegyek szétválasztására használnak. Erre a legjobb példa a pálinkafőzés, ahol az alkoholt választjuk el a víztől és egyéb komponensektől. Az üveg és fém eszközeink kiváltására tömegesen használjuk fel a műanyagokat, amelyekkel szemben elvárjuk, hogy a fémekhez hasonló tulajdonságokkal rendelkezzenek. Ebben nyújthatnak segítséget a szénszálas és nanocső tartalmú műanyagok, amelyek kedvezőbb mechanikai és vezetési tulajdonságiak révén az elektronikában, az űrkutatásban is használatosak.
Amikor autóba ülünk, az autónk hajtóanyaga lehet benzin, gázolaj, gáz vagy E85, mind-mind kőolajból és földgázból kerül előállításra. A motorhajtóanyagokat a kőolajból finomítókban állítják elő számos vegyipari műveletet alkalmazva. A finomítók legfontosabb részei: desztillációs üzemek, kénmentesítő üzemek, különböző konverziós (átalakító) technológiák. A kőolaj nem megújuló, ill. csak nagyon lassan megújuló energiaforrásunk, ezért egyre fontosabb szerepet kapnak a fenntarthatóság szellemében a bio-motorhajtóanyagok. Ezek előnye, hogy gyorsan megújuló nyersanyagokból kerülnek előállításra. A foglalkozás során bemutatásra kerül két nagylaboratóriumi kémiai ikerreaktor rendszer, amin megfigyelhető minden olyan lépés, ami a finomítókban előfordul. Valamint a termékminősítéshez elengedhetetlen kőolajipari analitikai készülékek, módszerek és működési elvük bemutatása.
Minden vegyipari üzemben elengedhetetlen a megfelelő üzemeltetési paraméterek (pl. hőmérséklet, nyomás, koncentráció viszonyok, reaktor mérete/típusa, katalizátor típusa) kiválasztása és betartása. Az üzemeltetési paraméterek kiválasztása történhet, drága laborkísérletekkel, azonban e kísérletek egy része kiváltható olcsóbb és sok esetben gyorsabb számítógépes szimulációkkal. A szimulációk alapjai a technológiák, berendezések megfelelő részletességgel megadott vegyészmérnöki modelljei. Vannak olyan úgynevezett flowsheeting szimulátorok, amelyekben egész technológiákat lehet modellezni és vizsgálni, a berendezések közötti kapcsolatokkal együtt. Ha kiválasztottuk a megfelelő üzemeltetési paramétereket a következő feladat, hogy ezeket a paramétereket a kívánt értéken tartsuk. Ehhez elengedhetetlen a berendezések üzemeltetése során a számítógépes szabályozás. Mely megfelelően alkalmazva minden üzemeltetési paramétert az előírt értéken tart. A foglalkozás során egy desztillációs kolonna modellezési és szabályozási feladataiba nyújtunk bepillantást.

17:00-18:00 Utazás Bakonybélbe

 

18:00-19:00 Vacsora

 

19:00-20:00 Ladányi Tamás: Tájak és csillagok színes világa (előadás)

20:30-22:00 Látogatás a Pannon Csillagdában: a kiállítás és a planetárium megtekintése majd távcsöves csillagnézés Ladányi Tamással

A Pannon Csillagdában található hazánk legmodernebb digitális planetáriuma. A 8 méter átmérőjű, félgömb alakú kupolára vetített, a HD képnél kétszer nagyobb felbontású 3D kép, az 5.1 térhatású hangrendszer felejthetetlen minőségben repítenek el minket kozmikus utazásunkra – mindezt az IMAX mozikból ismert fotelszékekben. Az „Oázis az űrben” 3D planetárium show a Naprendszerünket, a bolygókat, és közöttük, mint egy űrbéli oázist, Földünket mutatja be. Az előadást a Denveri Természettudományi Múzeum (USA) készítette.
A Pannon Csillagda Obszervatóriumának 5,5 méter átmérőjű távcsőkupolája alatt, egy tudományos igényű távcsőpark fogadja az érdeklődőket. A teleszkópok szerkezetének, működésének bemutatásán túl, felhőtlen időjárás esetén a Nap megfigyelésére is sor kerül, speciális H-alpha naptávcsővel. Ez a jelenlegi fokozott Naptevékenység miatt, különlegesen izgalmas felfedezés!

 

22:00-23:00 Utazás Tihanyba

 

2013. július 4., csütörtök


 

 

8:30-9:00 Reggeli

 

9:00-10:00 Szabó Péter: Áltudományokról tudományosan - avagy hogyan lett Einstenből ezotérikus (előadás)

10:00-13:00 Szabó Péter, Tóth Ádám: Tudományos boszorkánykonyha - látványos kémiai kísérletek bemutatója (interaktív foglalkozás)

13:00-14:00 Ebéd

 

14:00-15:30 Interaktív foglalkozások több csoportban

Zajszennyezés, zajtérképek – Csendet kérünk!

A zaj egyre inkább meghatározó szennyezése környezetünknek. A legtöbb ember a magas zajszintek miatti halláskárosodásra gondol, elsősorban a közlekedési és szórakozóhelyi zajra. Ezek nyilvánvaló hatások, de a zaj az agyműködést és az élettani folyamatokat is befolyásolja. Az agy a zavaró zajokat igyekszik kiszűrni, ez egy idő után koncentráció csökkenéshez, fáradtsághoz és stresszhez vezet. Ebből különböző vegetatív problémák erednek, mint pl. a magas vérnyomás, emésztőrendszeri problémák, alvászavar. A zaj, zavaró hatása szubjektív, mivel adott körülmény között még a legszebb zene is zavaró zajjá válhat. Szellemi munkánál már az egészen kis zajok is nagyon zavaróak lehetnek (pl. csepegő vízcsap, számítógép zúgása). Legzavaróbb az emberi beszéd és az ének, mert ezekre tudat alatt akkor is odafigyelünk, ha nem is értjük meg. A zajjal kapcsolatos, egyre növekvő mértékű problémákra különböző jogszabályokkal próbálnak megoldást találni. Kutatási témák keretében számos üzemi és szabadidős zajforrás környezeti zajmérését végeztük el és zajtérképeket készítettünk, amely a zajterhelés bemutatásának a legszemléletesebb módja.
A foglalkozás során zajmérést végezhetsz egy Brüel&Kjaer zajmérő készülékkel és betekintést nyerhetsz a zajforrások hatásainak ábrázolásába (zajtérkép készítés).

 

Hőtérképek - Az infravörös termográfia
Az infravörös termográfia sokoldalúan alkalmazható módszer, katonai, nemzetbiztonsági, környezetvédelmi területeken egyaránt használják. Rendkívül előnyös olyan esetekben, amikor érintésmentes, biztonságos vizsgálatra, gyors képkészítésre, értékelésre és döntéshozásra van szükség. Például segítségével bontás nélkül megállapítható, hol repedt meg a falfűtés vagy hol rossz a szigetelés. A megelőzésben is nagy szerepe lehet a hőtérképeknek, segítségével megakadályozható egyes problémák, kritikus helyzetekben akár a katasztrófák bekövetkezése is. Az egészségügyben szintén jó szolgálatot tesz egyes betegségek kiszűrésekor, melyeket egyébként műtét nélkül nehéz felismerni. A modern hőkamerák kezelése hasonlít a digitális videokamerákéhoz. Eme egyszerűség viszont ne tévesszen meg senkit: a mérési szempontból helyes hőképfelvételek készítéséhez szakmai tudás és megfelelő mérés előkészítés is szükséges.

 

Robotok a környezetvédelemben
A környezetvédelem során egyre nagyobb szerep jut a robotoknak és az egyéb önműködő berendezéseknek. A Pannon Egyetem Környezetmérnöki Intézetében földi, vizi és légi alkalmazásra alkalmas robotokat használunk a környezeti paraméterek mérésére. A robotok ma már mind méretükben, mind tömegükben és tudásukban széles skálát felölelnek, így az élet minden területén sikeresen hasznosíthatóak. A bemutató során Lego robotok programozását lehet kipróbálni.

15:30-16:30 Dr. Kovács Kristóf: A méret igen is számít - nanotechnológiáról dióhéjban (előadás)

16:30-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)

 

19:00-20:00 Vacsora

20:00-21:00 Mérnök ACTIVITY

21:00-22:00 Medvegy Tibor: Kísérletek nagyon hideg tájakon (interaktív foglalkozás)

A nitrogén amely a levegő több, mint 78%-át teszi ki, színtelen, szagtalan, unalmas. Az extrém hideg - mínusz 196°C-os - cseppfolyós nitrogénnel ezzel szemben érdekesebbnél érdekesebb kísérletek végezhetők el. Az előadás során megfigyeljük, hogy miként viselkednek a hétköznapi anyagok ilyen alacsony hőmérsékleten, folyékony oxigént állítunk elő és nitrogénhajtású rakétát készítünk.

 

 

2013. július 5., péntek


 

 

8:30-9:00 Reggeli

 

9:00-10:00 Dr. Kránicz Balázs: A fény és a színek csodái (előadás)

Érzékszerveink közül legnagyobb kincsünk talán a két szemünk. Fények és színek nélkül szegényebb lenne a világ. Az előadás során körüljárunk néhány olyan jelenséget, amelyekről bizonyára sokan hallottak már, de talán nem időztek el mellettük. Megbeszéljük, hogy mi a fény és hogy miért látunk színeket. Tisztázzuk, hogy miért láthatunk kékeszöldet, de kékessárgát soha. Kezünkben tartva bírjuk működésre az atomokat, ahogy előidézik a fluoreszcencia ill. foszforeszcencia jelenségét. Megnézzük, hogy tényleg benne van-e a magyar útlevélben a Szózat kottája.
Az alapjelenségek után munkára bírjuk a fényt. Elemezzük az izzólámpák, fénycsövek és LED-lámpák közötti különbségeket. Térhatású képek fotózásához nyerhetünk ötleteket egészen egyszerű eszközparkkal. Megmutatjuk továbbá, hogy hogyan lehet kifakult képeket, kifakult filmeket digitálisan felújítani úgy, hogy pontosan tudjuk, mit miért csinálunk.

10:00-13:00 Medvegy Tibor-Teiermayer Attila: Tudományos boszorkánykonyha - látványos fizikai kísérletek bemutatója (interaktív foglalkozás)

A foglalkozás során keressük a kapcsolatot a fizika, mint tudomány és a mindennapi élet között. Szó lesz olyan problémákról, melyek megoldásában egy jelenség segítségünkre lehet: szélsőérték problémákat modellezünk fénnyel, szappanhártyákkal; egy érdekes Galilei által tett állításnak járunk utána elméletben és gyakorlatban; összehasonlítjuk a házi és a bolti tejet hidrosztatikai mérleggel.
Beszélünk olyan érdekességekről, játékokról, melyek sok mindenre megtaníthatnak bennünket: a Leonardo-híd a súrlódásról, a forráspont nyomásfüggése a magashegységi népek gasztronómiájáról mesél, és azt is megnézzük, hogyan lehet egy pattogó labdáról készített hangdiagram alapján kitalálni, milyen magasra pattant a labda, vagy mekkora az ütközési együttható.
Foglalkozunk még nem-Newtoni folyadékokkal, különleges mágneses jelenségekkel, valamint a környezeti áramlások fizikájával is. Bemutatjuk a különleges mágneses egyensúly-javító karkötő működését és még sok más érdekes jelenséget a fizika teljes tárházából.

13:00-14:00 Ebéd

 

14:00-17:00 Látogatás a MTA Balatoni Limnológiai Intézetbe (terepi és laboratóriumi bemutatók)

Terepi bemutatók:
-vízinövények
-makrogerinctelen szervezetek
-a parti öv halai
-terepi műszerek
Laboratóriumi bemutatók:
-vízkémiai mérések
-fénymikroszkópos bemutatók
-ideg-, és izomélettani kísérletek

17:00-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)

 

19:00-20:00 Vacsora

20:00-22:00 Kreatív építési feladatok

 

2013. július 6., szombat


 

 

8:30-9:00 Reggeli

 

9:00-10:30 Látogatás a Bencés Apátságba

 

10:30-13:00 Tábori sport rangadó

 

13:00-14:00 Ebéd

14:00-15:00 Dr. Gelencsér András: Globális éghajlatváltozás - Mítosz vagy valóság? (előadás)

15:00-16:30 Jancsek-Turóczi Beatrix: Levegőkémiai kísérletek (interaktív foglalkozás)

A foglalkozás folyamán különböző levegőkémiával kapcsolatos kísérletek bemutatására kerül sor, melyek segítségével a diákok megismerhetik a légkörben lejátszódó jelenségeket és azok szerepét. Megtudhatják például, hogyan alakul ki köd környezetünkben. Megismerik a ködképződés és a levegőszennyezettség közötti összefüggést, megtudhatják miért és hogyan alakulnak ki a városokban szmoghelyzetek. Kísérletek segítségével megérthetik, mi a különbség a London-típusú és a Los Angeles-típusú szmog között. A foglalkozás során megismerhetnek néhány aeroszol mintavevő berendezést, melyek segítségével a különböző levegőszennyező komponensek gyűjthetők a levegőből. Végül pedig megvizsgáljuk, mennyire tiszta Tihany levegője.

16:30-19:00 Szabad program (jó idő esetén strand)

 

19:00-20:00 Vacsora

 

20:00-22:00 Záróvizsga

 

2013. július 7., vasárnap


 

 

8:30-9:00 Reggeli

 

9:00-10:00 Tábor zárása

 

 

 

 

(A programváltozás jogát fenntartjuk!)

 

 

További cikkek...

Dékáni vezetés

ns

Dr. Németh Sándor dékán
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C134
telefon: 88/624-000, 6076
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ct

Dr. Horváth Krisztián oktatási és akkreditációs dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-743
Analitikai Kémia Intézeti Tanszék C419
telefon: 88/624-000,6092
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Abonyi János tudományos és stratégiai dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C239
telefon:88/624-000, 6078
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Kurdi Róbert gazdasági dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Környezetmérnöki Intézet, C407/1
telefon: 88/624-000, 6024, 4017
mobil: 30/410-6176
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A kari vezetés munkatársai

Pados Alexandra

Pados Alexandra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-294
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ja

Fekete Rita ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-743
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Gyurikáné Luteránus Éva

Gyurikáné Luteránus Éva ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-746
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MD IMG 5546

Major Dóra ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-700
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Címlap Hírek és események Nyári egyetem középiskolásoknak