Claas Unitech 2018 mérnökverseny

Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a CLAAS UniTech mérnökversenyt, ahol műszaki egyetemi hallgatóknak kellett egyedi építésű arató- és cséplőgépekkel a mezőgazdasági munkát szimuláló feladatokat megoldaniuk.

A hallgatók 2-4 fős csapatainak kellett egyedi tervezésű mezőgazdasági gépeket építeniük, amelyekkel különböző ügyességi, a való élet problémáit szimuláló feladatokat oldottak meg. Az eseményre nagy volt az érdeklődés, ugyanis 30 csapat nevezett.

A Pannon Egyetemről első ízben vettek részt hallgatók a versenyen, amely fontos tapasztalatokkal gazdagította a résztvevőket. Két csapat is a döntőbe jutott, ahol a Farmers of Pannon University a 8., a Tímném pedig a 9. helyet érte el.

 

pannonfarmers_2.jpg

"Betakarítás"

Sokoldalú gépekre volt szükség, ugyanis az április 19-i, Törökszentmiklóson rendezett döntőn 3 feladatot is teljesíteni kellett. Először a megépült kombájn mobilitását tették próbára szlalompályán és egy fékezőteszten, majd az aratási feladat következett, ahol teniszlabdákat és fakockákat kellett „betakarítani”, valamint szortírozni. A gépek valódi használhatóságát egy reális akadályokat szimuláló fárasztóteszt keretein belül is próbálták bizonyítani: a sofőrök különböző terepakadályokon küzdötték át magukat, ügyelve arra, hogy a jármű nehogy járóképtelenné váljon, vagy alkatrészt veszítsen.

A csapatok tagjai:

Farmers of Pannon University (8. helyezés)

Kemény Patrik
Szombathelyi Mátyás
Gerőcs Bálint
Perényi Gellért
Mühlbauer Tamás

 

Tímném (9. helyezés)

Varga Dániel
Béres- Deák Márta
Bánki Nándor
Kertész Bence
Németh Gábor

timname2.jpg



Az elért eredményhez gratulálunk!




A csapatok részvétele a Pannon Egyem Gépészmérnöki Intézetének Járműmechatronikai Intézeti Tanszékének segítségével és a szponzorok támogatásával vált lehetővé. A támagtást ezúton is köszönjük!

 

pannon_farmers_3.jpg

Tartóssági teszt

Dékáni vezetés

ns

Dr. Németh Sándor dékán
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C134
telefon: 88/624-000, 6076
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ct

Dr. Horváth Krisztián oktatási és akkreditációs dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-743
Analitikai Kémia Intézeti Tanszék C419
telefon: 88/624-000,6092
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Abonyi János tudományos és stratégiai dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet, C239
telefon:88/624-000, 6078
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ns

Dr. Kurdi Róbert gazdasági dékánhelyettes
Dékáni Titkárság B101-102
tel.: 88/624-746
Környezetmérnöki Intézet, C407/1
telefon: 88/624-000, 6024, 4017
mobil: 30/410-6176
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A kari vezetés munkatársai

Pados Alexandra

Pados Alexandra ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-294
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

ja

Fekete Rita ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-743
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Gyurikáné Luteránus Éva

Gyurikáné Luteránus Éva ügyintéző
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-746
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

MD IMG 5546

Major Dóra ügyvivő szakértő
Dékáni Titkárság B101-102
telefon: Telefon: 88/624-700
e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Intézetek Gépészmérnöki Intézet Hírek Claas Unitech 2018 mérnökverseny