• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Mérnöki Kar Nyári Egyetem Középiskolásoknak elnevezéssel nyári tábort szervezett középiskolai képzésben résztvevő tanulóknak, 2018. június 25 és 30 között Tihanyban, a Belső-Tó partján.

A megrendezésre kerülő tábor célja a középiskolás diákok természettudományos és műszaki érdeklődésének és ismereteinek bővítése, a mérnöki pályák iránti érdeklődésének felkeltése. A nyári egyetem során a diákok ízelítőt kaphatnak a legújabb kutatási eredményekből és megismerhetik a kutatások korszerű eszköztárát. A nyári egyetem programjával hangsúlyozni szeretnénk a természettudományos és műszaki ismeretek kiemelt társadalmi és gazdasági fontosságát. A színes és sokrétű, a diákok aktív részvételével zajló programok mellett kulturális és sportrendezvények is szerepelnek a hetirendben.

Bemutatjuk a Mérnöki Kar kutatóműhelyeit, neves professzoraink érdekes tudományos ismeretterjesztő előadásokat, PhD hallgatóink pedig gyakorlati foglalkozásokat és laboratóriumi bemutatókat tartanak a résztvevőknek.

Nyári egyetem középiskolásoknak a Mérnöki Karon

A Lovassy László Gimnáziummal folytatott szoros együttműködés keretében az iskola diákjai 2018. május 10-én, Pályaorientációs Nap keretében ellátogattak a Mérnöki Karra, labor látogatást tettek a Fizika és Mechatronika, az Anyagmérnöki és a Kémia Intézetben.

A programon 24 fő vett részt.

Szerezz Junior Mérnök Diplomát! - Labor látogatás a Mérnöki Karon

2018. április 18-ra meghívást kapott a Pannon Egyetem Mérnöki Kara a váci Boronkay György Gimnáziumba előadás megtartására. Az érdkelődő diákok számára Medvegy Tibor a Fizika és Mechatronika Intézet tanársegédje tartott meg Kísérletek nagyon hideg tájakon című előadását.

Az előadáson 145 fő vett részt.

Kísérletek nagyon hideg tájakon a váci Boronkay György Gimnáziumban

2018. március 21-re meghívást kapott a Pannon Egyetem Mérnöki Kara a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolába előadás megtartására. Az érdkelődő diákok számára Medvegy Tibor a Fizika és Mechatronika Intézet tanársegédje tartott meg Kísérletek nagyon hideg tájakon című előadását.

Az előadáson 76 fő vett részt.

Kísérletek nagyon hideg tájakon a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolában

2018. március 3-án a Padányi Katolikus Iskolába kapott meghívást a Pannon Egyetem Mérnöki Kara. A rendezvényen Dr. Nagy Georgina a Környezetmérnöki Intézet adjunktusa tartott előadást "Hiszem, ha látom - Látni a láthatatlant" címmel az érdeklődőknek a hőkamera működéséről, alkalmazási területeiről.
2018. március 3.
2018. március 3.
2018. március 3.
2018. március 3.
2018. március 3.
2018. március 3.
2018. március 3.
2018. március 3.

2018. február 23-ra a várpalotai Thuri György Gimnáziumba kapott meghívást a Pannon Egyetem Mérnöki Kara. A „Hívd meg a Mérnöki Kart!” program keretében Soósné Balczár Ida Anna tartott előadást az érdeklődő diákoknak az anyagmérnöki tudományokról. Az előadáson 30 fő vett részt.
2018. február 23.
2018. február 23.
2018. február 23.
2018. február 23.

2018. január 12-én a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Szakgimnáziuma által szervezett Útkereső Pályaorientációs Napon Dr. Miskolczi Norbert a Vegyészmérnöki és Folyamatmérnöki Intézet intézetigazgatója tartott előadást a Pannon Egyetemről, a Mérnöki Kar képzéseiről és kiemelten a vegyészmérnöki tudományról, képzésről. Az előadáson 26 fő vett részt.
2018.01.12_Budapest_Petrik
2018.01.12_Budapest_Petrik
2018.01.12_Budapest_Petrik
2018.01.12_Budapest_Petrik
2018.01.12_Budapest_Petrik
2018.01.12_Budapest_Petrik
2018.01.12_Budapest_Petrik

Az EFOP-3.4.4-16-2017-00002 pályázatban a Mérnöki Kar vonatkozásában a 2017. november – decemberi időszakban a Mérnökpalánta képző illetve a Hívd meg a Mérnöki Kart és a Szerezz Junior Mérnökdiplomát projektelemek kapcsán történtek előre lépések.

A Mérnökpalánta képző projektelem kapcsán megtörtént a kapcsolatfelvétel az intézetek által delegált résztvevőkkel, elkezdődtek az egyeztetések a projektelem megvalósításának részleteiről.

A Hívd meg a Mérnöki Kart projektelem keretében 2017. október 20-án a Mérnöki Kar képviseletében Szabóné Dr. Bárdos Erzsébet tanárnő tartotta meg „A vegyészkobold egy napja” című nagy népszerűségnek örvendő előadását a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban megrendezett Diáknapon, a kémia iránti érdeklődés felkeltése céljából.

2017. december 6-án a Gamási Általános Iskola csoportját (18 fő) láttuk vendégül. A diákok az Anyagmérnöki Intézetben Soósné Balczár Ida Anna és Kovács András (Anyagmérnöki Intézet) előadásában a mikroszkópokkal ismerkedhettek, ezt követően látványos kémiai kísérleti bemutatón vehettek részt Dr. Farkas Gergely és Császár Zsófia vezetésével (Kémia Intézet).
2017.12.06_Gamasi Alt Isk latogatas
2017.12.06_Gamasi Alt Isk latogatas
2017.12.06_Gamasi Alt Isk latogatas
2017.12.06_Gamasi Alt Isk latogatas
2017.12.06_Gamasi Alt Isk latogatas
2017.12.06_Gamasi Alt Isk latogatas

2017. november 23-án a DSZC Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában megrendezett Pályaorientációs napra kapott meghívást a Mérnöki Kar, ahol Dr. Nagy Roland vegyész-vegyészmérnöki témában, Dr. Nagy Georgina környezetmérnöki témában tartott előadást. Az előadásokon 41 fő vett részt.

efop banner n

Kapcsolat

Zadravecz Renáta, projektmenedzser
Pannon Egyetem, Fejlesztési és Projektigazgatóság
zadravecz.renata@uni-pen.hu
93/502-913

Dr. Chován Tibor, szakmai vezető
Pannon Egyetem, Mérnöki Kar
chovan@fmt.uni-pannon.hu
88/624-6077

Konzorciumi partnerek

Projekt adatok

A projekt kódszáma EFOP-3.4.4-16-2017-00002
A pályázati projekt címe

A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése a Pannon Egyetemen
A projektgazda neve Pannon Egyetem
Projekt vezetése

Zadravecz Renáta, projektmenedzser
zadravecz.renata@uni-pen.hu
Dr. Chován Tibor, szakmai vezető
chovan@fmt.uni-pannon.hu
Domján Gábor, pénzügyi vezető
domjang@almos.uni-pannon.hu
Klein Mónika, projektasszisztens
klein@fmt.uni-pannon.hu
A projekt megvalósítási formája konzorciális
Konzorciumi tagok

Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség
Matematikai Tehetségekért Alapítvány
Kutató Tanárok Országos Szövetsége
A projekt tervezett futamideje 30 hónap
2017.09.01.-2020.08.29.
Megítélt támogatás összege 350.327.759 Ft
A támogatás intenzitása 100 %