• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



Legyél te is patronáló! Ösztöndíj-felhívás 2020

Duális hallgatónak lenni nagy kihívás, ezért szeretnénk segíteni nekik.

Kitaláltunk egy programot, ehhez viszont Te kellesz!

Van egy ajánlatunk számodra.

Mit szólnál hozzá, ha a szabadidődben gépész- vagy mechatronikai mérnök alapszakos, duális hallgatótársaidnak segítenél, mi pedig a patronálásért cserébe ösztöndíjat adnánk Neked?

Ha úgy érzed, Te vagy az, akivel ezt a programot meg tudjuk valósítani, hozd el jelentkezésedet a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságára 2020. október 19-ig, mely az alábbiakat mindenképpen tartalmazza:

  • önéletrajz, aminek segítségével jobban megismerhetünk, ezért feltétlen írd bele egyetemi munkásságodat, tanulmányi versenyeken elért eredményeidet, távlati céljaidat, ambíciódat;
  • egy terv, amiben megfogalmazod, mi mindent vállalsz patronálóként (egyéni tanulást segítő program kidolgozása és megvalósítása a duális képzésben részt vevő hallgatók számára);
  • ajánlásokat (elsősorban oktatóktól), amik korábbi szupertetteidet dicsőítik.

Egy feltételünk még lenne: ezt a nem mindennapi lehetőséget csak Mérnöki Karos hallgatóknak (BSc, MSc, felsőoktatási szakképzés és PhD képzés) tudjuk felajánlani!

Ha magadra ismertél, ne habozz a jelentkezéssel, ha tudsz olyanról, akinek testhezálló lenne ez a feladat, kérünk, oszd meg vele!

Az ösztöndíj odaítéléséről, a támogatás összegéről a Mérnöki Kar dékánja dönt.

Az ösztöndíj időtartama: 3 hónap (2020.11-2021.01.)

                       összege: 25.000 Ft/hó

Az ösztöndíjat az EFOP 3.5.1 -16-2017-00010 projekt biztosítja.

Veszprém, 2020.10.12.


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.