• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



13 MK kiadvany 039Tisztelt Jelentkező!

A Mérnöki Kar munkatársai nevében is köszönöm, hogy intézményválasztásával bizalmat szavazott Karunknak. Kiváló döntését megerősíti, hogy 2013 tavaszán, mérnöki területen a dunántúli felsőoktatási intézmények közül kutató kari minősítést egyedül a Pannon Egyetem Mérnöki Kara nyert el, ami azt tükrözi, hogy karunk egyike az ország legjobb mérnökképző intézményeinek. Tisztelettel tájékoztatom, hogy az Ön által választott szak felvételi elbeszélgetése az alábbiak szerint alakul:


kornyezetunkert emlekplakett

A Környezetvédelmi Világnap alkalmából dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Környezetünkért Emlékplakett kitüntetést adományozott dr. Domokos Endre intézetigazgató egyetemi docens (Környezetmérnöki Intézet) és dr. Padisák Judit intézetigazgató egyetemi tanár (Környezettudományi Intézet) részére.
 
A kitüntetések átadására 2016. június 3-án a Pedagógusnap és a Környezetvédelmi Világnap alkalmából tartandó ünnepség keretében került sor.

Gratulálunk az elismerésekhez!

 

{flike}


pneumobil logo

A 2016. május 5-7. között megrendezett versenyen összesen 55 csapat mérte össze tudását, köztük a Pannon Egyetem két különítménye a SzakembAIRek és a Pannon Pressur. A verseny során hallgatóink a "Projekt Menedzsment" feladat prezentációjával érték el a legjobb eredményt: a Pannon Pressur 2., a SzakembAIRek a 11. helyet szerezte meg. 

Az egri Aventics Hungary Kft. kilencedik alkalommal hirdette meg Pneumobil elnevezésű versenyét felsőoktatási intézmények hallgatóinak. A nemzetközi verseny során pneumatikus hajtással rendelkező járművek tervezése és kivitelezése volt a feladat. Az elkészített "járművek" több versenyszámban mérték össze teljesítményüket: a megtett legnagyobb távolság, ügyességi és gyorsulási kategóriákban. A legfontosabb értékelési szempont a megoldás műszaki eredetisége és a kivitelezés technikai színvonala volt.

 


Szak neve   Szakirány neve Időpont Hely
anyagmérnöki alapszak     2016. június 13. 9:00 Bereczky-terem
anyagmérnöki mesterszak     2016. június 13.  11:00 Bereczky-terem
biomérnöki alapszak     2016. június 08. 8:30  Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutató Intézet, N 301
gépészmérnöki alapszak a mechatronika szakirány 2016. június 17. 10:50 Gépészmérnöki Intézet, B 108
gépészmérnöki alapszak a szilikátipari gépek szakirány 2016. június 17. 8:00 Gépészmérnöki Intézet, B 108
gépészmérnöki alapszak a műszaki logisztika szakirány 2016. június 17. 10:15 Gépészmérnöki Intézet, B 108
kémia alapszak a   2016. június 10. 8:00 Kémia Intézet, Általános és Szervetlen Kémia Intézeti Tanszék, C-136
környezetmérnöki alapszak a   2016. június 14. 09:00 Környezetmérnöki Intézet, C 439
környezetmérnöki mesterszak a   2016. június 15. 8:00 Környezetmérnöki Intézet, C 439
környezettan alapszak a   2016. június 6. 9:00 Környezettudományi Intézet, Limnológia Intézeti Tanszék, N épület Limnológia terem
mechatronikai mérnöki alapszak a   2016. június 14. 9:00 C 336
mechatronikai mérnöki alapszak a   2016. június 16. 9:00 C 336
mechatronikai mérnöki alapszak a   2016. június 15. 11.30 Zalaegerszeg, MKKI F. épület 306
mechatronikai mérnöki alapszak a   2016. június 16. 08.00 Zalaegerszeg, MKKI F. épület 306
mechatronikai mérnöki mesterszak a   2016. június 15. 13:00 Gépészmérnöki Intézet, B 108
vegyész mesterszak a   2016. június 10. 8.00 Kémia Intézet, Általános és Szervetlen Kémia Intézeti Tanszék, C-136
vegyészmérnöki alapszak a technológia szakirány 2016. június 16. 9:00 MOL Ásványolaj és Széntechnológiai Intézeti Tanszék rendezvényterme (C538)
vegyészmérnöki alapszak az üzemeltetés szakirány 2016. június 16. 9:00 Vegyipari Műveleti Intézeti Tanszék könyvtára (B 119-120)
vegyészmérnöki mesterszak a MOL Ásványolaj és petrolkémiai technológia és Folyamatmérnöki szakirány 2016. június 15. 9:00 MOL Ásványolaj és Széntechnológiai Intézeti Tanszék rendezvényterme (C538)
vegyészmérnöki mesterszak a Biotechnológia, Műveleti  és Radiokémai technológia szakirány 2016. június 15. 9:00 Vegyipari Műveleti Intézeti Tanszék könyvtára (B 119-120)
kutató-fejlesztő szakmérnök     2016. június 15. 9:00 MOL Ásványolaj és Széntechnológiai Intézeti Tanszék rendezvényterme (C538)
víz- és szennyvízkezelő rendszerüzemeltető szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szakán     2016. június 17. 09:00 Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz, B 104
autóipari minőségirányítási szakmérnök és szakember szakirányú továbbképzési szakán     2016. június 10. 8:30 Nagy Tanácsterem

daad logo

A program célja a tudományos együttműködés elősegítése magyar és német felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek kutatócsoportjai között, amelyek egy konkrét tudományos kutatási terven dolgoznak. A program a mobilitást támogatja.
A pályázat benyújtására magyar felsőoktatási intézmények és felsőoktatási intézményen kívüli kutatóintézetek jogosultak. A program minden tudományterület számára nyitott.

Pályázati beadási határideje: 2016. június 30.

Pályázati felhívás ITT  érhető el.

 

 

{flike}


Berlin Startup Calling 2016

A fejedben van a következő nagy tech ötlet? A lehető legjobb helyen jársz! A Visual Meta most lehetőséget nyújt arra, hogy az üzleti ötleted végre valósággá váljon. Készítsd el a projekted összefoglalóját és nevezz az összesen 15.000€ értékű nyereményekért!

Nevezni a világ bármely országából lehet 18 és 30 éves kor között. A jelentkezéshez küldj egy angol nyelvű, maximum 10 oldal terjedelmű dokumentumot vagy 5 perc hosszúságú videót a projektedről legkésőbb 2016. december 31-ig.

További részletekért látogass el a verseny honlapjára


{flike}


nye2016 felhivas kesz web300x214

A Mérnöki Kar 5 napos nyári egyetemet szervez középiskolai képzésben résztvevő tanulóknak. A megrendezésre kerülő tábor célja a középiskolás diákok természettudományos és műszaki érdeklődésének és ismereteinek bővítése.

A 2016. július 4-9. között, Tihanyban megrendezésre kerülő táborban a résztvevő diákoknak a szervezett programok mellett, szállást és napi 3x-i étkezés biztosítunk. 

A szállás és a szervezett programok költségeit a szervezők fizetik, így a Nyári Egyetem részvételi díja 19 200 Ft/fő/turnus.

 

Téged is várunk, ha benned is megvan a műszaki és/vagy természettudományos érdeklődés! Kedvicsinálónak nézd meg a programot bemutató összeállításunkat és/vagy nézd meg a tavalyi tábor részletes programját!

 

A táborba jelentkezni a REGISZTRÁCIÓ menüpontra kattintva lehet.

 

Kérdés esetén írj a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

 

{flike}


dynea logo rgb web

A Dynea Hungary Kft. Kazincbarcikán a BorsodChem Zrt. területén megvalósított ipari parkban működik, ahol karbamid-formaldehid gyanta gyártással foglalkozik hazánkban egyedüliként. Folyamatosan fejlődő tevékenységünkhöz Társaságunk gyakornoki pozícióba keres végzős és frissdiplomás munkavállalókat.

Részltetes felhívás

 

{flike}


merck

A Merck Kft. (www.merck.hu) pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a szociálisan hátrányos helyzetű, középiskolai tanulmányaik során jó tanulmányi eredményt elérő diákokat, hogy az ország egyik kiemelt felsőoktatási intézményében folytathassák tanulmányaikat.

 

A Pályázati kiírás letölthető ezen a linken.

A Pályázati adatlap innen tölthető le.


fontos

Tisztelt Hallgató!

 

Tájékoztatom, hogy amennyiben a következő félévben (2016/2017_I) kíván Szakdolgozatot, Diplomadolgozatot, Egyéni tervezési, vagy Projekt feladatot készíteni és még nincs témája illetve témavezetője, úgy mihamarább keresse fel azon oktató, kutató kollégát, akinél a dolgozatát kívánja készíteni. Az egyeztetésre még 2016. június 20. előtt kerüljön sor, ugyanis ezt követően már az oktatóknak nem áll módjukban új témákat meghirdetni. Amennyiben nem választ témát, vagy a témára jelentkezését nem hagyja jóvá a témavezető, nem tudja elkezdeni a következő félévben a dolgozat készítését.

 

Együttműködését előre is köszönöm.

 

 

Üdvözlettel:
Dr. Németh Sándor
oktatási dékánhelyettes


A Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola 2016. június 9-én (csütörtökön) 13 órától tartja Dobos László doktori értekezésének nyilvános vitáját a Pannon Egyetem ’B’ épületének földszinti konferenciatermében. A PhD értekezés címe: „Kísérlettervezési technikák a technológiák elemzésére és optimálására ".

A vita nyilvános, arra minden érdeklődőt szeretettel várunk.


clementine nyari iskola logo

A Clementine Consulting (korábban SPSS Hungary) idén immár nyolcadik alkalommal tervezi megrendezni egyhetes nyári programját, az SPSS Nyári Iskolát a felsőoktatásban résztvevők számára. 

A hagyományos program első két napját az intézmények, oktatók közötti tapasztalatcserének szenteljük mind kutatási, mind oktatási területen, majd a következő három napon szakértőink által vezetett intenzív SPSS terméktanfolyamokon vehetnek részt a jelentkezők. A rendezvény a felsőoktatás oktatóinak és hallgatóinak ingyenes.

Idén a Pannon Egyetem támogatásával Veszprémben rendezzük meg a Nyári Iskolát július 4. és 8. között.


OvegesFizikaVerseny MKdij 2016

A Mérnöki Kar 2012 óta egy különdíj felajánlásával támogatja az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Kárpát-medencei Fizikaversenyt, mely évről évre a 14 éves korosztály legtehetségesebb tanulóinak ad lehetőséget a megmérettetésre.

Ez évben a Mérnöki Kar különdíját - 10 000 Ft értékű könyvvásárlási utalványt - az általános iskolások között a legjobb tanuló, Kiovics Dániel a Budafoki Herman Ottó Általános Iskola érdemelte ki. Felkészítő tanára Forgóné Ollári Zsuzsanna.

A díjat dr. Szalai István, a Mérnöki Kar dékánja 2016. május 22-én, az ünnepélyes eredményhirdetés keretében adta át.



Gratulálunk az elért eredményhez, tanulmányaihoz további sok sikert kívánunk!

 

{flike}


hw logo

A Honeywell globális technológiai vezető vállalat, egyben pedig egyike azon 100 cégnek, amely az energia hatékony felhasználása, tiszta energia felhasználás védelme és biztonsága, valamint a globalizáció és vevői hatékonyság érdekében dolgozik. Ebből a tevékenységből világszerte 132 000 dolgozó veszi ki a részét, soraik között 22 000 mérnök és tudós munkálkodik egy szebb holnapért.

Gyakornok (Mérnökségi csapat)
Gyakornok (Minőségügyi mérnöki csapat)
Gyakornok (Supply Chain csapat)

 

{flike}


SZAKMAI GYAK

Az intézményen kívüli kötelezően teljesítendő szakmai gyakorlat az oklevél megszervezésének feltétele. A gyakorlat időtartama az alapszakokon legalább 6 hét, a mesterszakokon legalább 4 hét. A gyakorlatot az alapszakokon és mesterszakokon a szakok tanterveiben szereplő előírások szerint a szak tevékenységhez kapcsolódó szervezeteknél kell teljesíteni.

 

Bővebben ....

{flike}

 

 

 

 

 


nyariegyetem

Az „Ipar a Veszprémi Mérnökképzésért” Alapítvány BEDE IMRE emlékére alapított ösztöndíj szabályzata alapján a PE Mérnöki Kar hallgatói - a képzési időtartamon belül - az alábbi ösztöndíjakra pályázhatnak:

 

1./ 17.000 Ft-os egyszeri ösztöndíjban az a hallgató részesülhet, aki körülményeinél fogva hátrányos anyagi helyzetben van és az előző két félévben jó tanulmányi eredményt (ösztöndíjindexet) ért el.

2./ 13.000 Ft-os egyszeri ösztöndíjban olyan hallgató részesülhet, aki az előző két félévben kiemelkedő tanulmányi eredményt (ösztöndíjindexet) ért el.


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2025/2026. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetősgek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.
Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.