Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása

A Wanuha-BorsodChem tanulmányi ösztöndíj-programot hirdet BSc képzésben résztvevő nappali tagozatos hallgatók részére BSc képzés utolsó két félévének támogatására.
{flike}

A Borsodchem Zrt. gyakornoki programot hírdet pályakezdő diplomások részére.
{flike}

Az SZTNH a 2014/2015. tanévben is meghirdeti az Ujvári János diplomadíj pályázatot. A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok kategóriánként komoly anyagi elismerésben részesülnek.
A pályázatról részletes információ
A tudomány kultúrája című sorozat keretében 2014. november 6-án, csütörtökön 16 órától Dr. Gurin Péter (PE MK Fizika és Mechatronika Intézet) "Determinizmus, szabad akarat, objektív valóság—a kvantumfizika szemszögéből" címmel tart beszélgetéssel egybekötött előadást.
Helyszín: Pannon Egyetem, Veszprém, Vár u. 39. I. em. W 105.
Dr. Tóth József, Kőolaj Világtanács Elnöke (Pannon Egyetem, MOL Ásványolaj- és Széntechnológiai Intézeti Tanszék címzetes egyetemi tanára): „A szénhidrogénipar kihívásai” címmel 2014. november 28-án, pénteken 10 órától tart előadást a 'B’ épület 2. emeleti konferenciatermében (8200 Veszprém, Egyetem út 10.)
A rendezvény szervezői a MKE Veszprém Megyei Területi Szervezete, a Pannon Egyetem Mérnöki Kara és a VEAB Katalízis, valamint Kőolaj és Gázipari Munkabizottsága.
Az előadásra minden érdeklődőt várunk!
{flike}

Ha szeretnéd idegen nyelvi készségeidet fejleszteni, vagy csak egy jó programot szeretnél, akkor érdemes ellátogatnod velünk Vonyarcvashegyre, a Mérnök Szemináriumra, ahol nemcsak műszaki ismereteidet bővítheted, de érdekes előadások keretében sok újdonságot megtudhatsz az aktuális szakmai fejlesztésekről és innovációról.
A szeminárium nyelve angol, a részvétel díjmentes, a költségeket a Pannon Fejlesztési Alapítvány Technológiai Centruma vállalja.
A Mérnöki Kar gépészmérnöki és mechatronikai mérnök szakos hallgatói legkésőbb 2014. november 5-ig a Dékáni Titkárságon Fekete Rita oktatási referensnél adják le a jelentkezésüket személyesen vagy az
További információk és részletes felhívás
{flike}

A Mérnöki Kar 2015 februári kezdéssel hat mesterképzési szakon hirdet felvételt.
A Felsőoktatási felvételi tájékoztató kizárólag elektronikusan jelenik meg. A jelentkezéseket csak az e-felvételi rendszerén keresztül lehetséges benyújtani!
A jelentkezés véglegesítésének határideje: 2014. november 15.
A Borsodchem Zrt. nyílt napot szervez kémia BSc, vegyész MSc, vegyészmérnök BSc és MSc szakos hallgatók részére 2014. október 27-én.
Ha Szeretnél részt venni a gyárlátogatáson, akkor töltsd ki a jelentkezési lapot, amit Farsang Barbara nevére, a
A kurzus következő foglalkozása során látogatást teszünk Bakonybélben, Közép-Európa legmodernebb csillagvizsgálójában.
A Pannon Csillagdában először megtekintjük az űrkutatási, csillagászattörténeti és asztrofotó kiállítást, majd a 3D-s digitális planetáriumban teszünk egy képzeletbeli űrutazást. Derült idő esetén a kupolában található távcsövek segítségével figyelhetjük meg a csillagok, bolygók, égitestek világát.
A programot vezeti: Ladányi Tamás
Időpont: 2014. október 28., kedd
Utazás: ingyenes különjárati autóbusszal.
Indulás: az egyetemi menza utcájából (Hóvirág u.)
Belépődíj: felnőtt 1 900 Ft/fő, diák 1 500 Ft/fő, amely a csoportkedvezmény levonása után a helyszínen fizetendő.
Jelentkezés: http://bit.ly/csillagda2014
Jelentkezési határidő: október 26., éjfél.
A korlátozott létszám miatt a jelentkezéseket beérkezési sorrendben rögzítjük!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A rendezvény a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0026 projekt keretében valósul meg. A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
{flike}

A Nemzeti Innovációs Hivatal főszervezésében az idén is megrendezésre kerül az Innotrends Hungary nemzetközi KFI konferencia és startup kiállítás.
Két nap az innováció jegyében! 16 szekció, 100 előadás, startup kiállítás és innovatív technológiákkal készülő finom falatok várnak Rád 2014. október 16-17-én Budapesten, az Akvárium Klubban.
Kanyarodj be hozzánk és tudj meg többet a veszprémi Continental hallgatói programjáról! 2014. október 14- én várunk sok szeretettel a ContiContact Day-en!
Helyszín: Pannon Egyetem, A épület, A1 előadó, az előadás időpontja: 12:00-12:45.
Témák:
Continental - egy jó munkahely.
Járműdinamikai- és menetbiztonsági rendszerek fejlesztése Veszprémben.
Gyakornoki- és ösztöndíjprogram vállalatunknál.
Az előadás előtt és után kötetlen beszélgetés keretében lehetőséged van a Continental munkatársaival kapcsolatba lépni, az A épület földszintjén lévő standnál.
Pörgesd fel a motorod, iratkozz fel hírlevelünkre! Meglepetéssel várunk! Info:
{flike}
Az "Univerzális Műhelyfoglalkozások" sorozat őszi programjának következő előadásában dr. Juhász Árpád geológus a világ öt kontinensén öt évtized alatt szerzett tapasztalatait osztja meg a közönséggel.
"Meg vagyok győződve, hogy van klímaváltozás, van globális felmelegedés. És ezt nem a trópusi ciklonok, az árvizek, a szeszélyes időjárási jelenségek gyakoribbá és súlyosabbá válása okán állítom, hanem a hosszú távú, több évtizedes hatásokat tükröző általános gleccserrövidülésre alapozom."
Dr. Juhász Árpád
Időpont: 2014. október 14., kedd 18:00 óra
Helyszín: Pannon Egyetem B épület II. emelet, konferenciaterem
Az előadás minden érdeklődő számára nyílt és ingyenes!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A rendezvény a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0026 projekt keretében valósul meg. A projekt a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
{flike}

2014. október 3-án immár harmadik alakalommal rendeztük meg a Mérnöki Kar sportnapját, melyen kar oktatói és hallgatói kispályás labdarúgásban és kosárlabdában mérték össze tudásukat. A csapatsportok mellett hallgatóink asztaliteniszeztek, zumba órán vehettek részt, illetve kipróbálhatták a TRX sporteszközt is.
Mindenkinek köszönjük a lelkes részvételt, a nyertes csapatoknak/versenyzőknek gratulálunk!
A rendezvényen készült fotók ITT érhetők el.
Eredmények-Labdarúgás
I. helyezett: MOLYLEPKE
(Földing Viktor, Hollósi Levente,Both Ádám,Palumbéli Máté, Baranyai Dávid, Hesz Henrik, Reichardt Márk)
II. helyezett: FALÁB FC
(dr. Gelencsér András, dr. Fodor Dénes,dr. Varga Szabolcs, dr. Gugolya Zoltán, dr. Boda Dezső, dr. Kurdi Róbert, Speiser Ferenc, Enisz Krisztián, Kohlrusz Gábor, Kacsala István)
Eredmények-Kosárlabda
I. helyezett: PANNON PUMA
(Kriván Eszter, Fehér Csaba, Horváth Krisztián, dr. Korim Tamás, dr. Kristóf Tamás, dr.Pósfai Mihály, Pölczmann György, Táborosi Attila, dr. Valicsek Zsolt
II. helyezett: LAST MINUTE
(Kacskó Flóra Nándori Mária Bettina Földi Gyöngyvér Csejtei Gábor Kapuvári Máté Rodolfo Brandao Baris Ktezcan)
Eredmények-Asztalitenisz
I. helyezett: Csizmadia Máté
II. helyezett: Gömböcz Mátyás
III. helyezett: Gauzer Flávia
{flike}

Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködés támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra. Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg. Az együttműködés keretében felsőoktatási együttműködés, közös tudományos kutatási és felsőoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat német nyelven.
{flike}

Helyszín: műfüves pálya
8:00 órától Labdarúgó csapatok regisztrációja
Játékszabályok:
Játékidő: 2x8 perc
A csoporton belüli sorrend eldöntésében az egymás elleni eredményt vesszük figyelembe. Döntetlen esetén a jobb gólkülönbség, ha az is egyenlő, akkor a több rúgott gól számít.
8:30-12:10 Csoportmérkőzések
8:30 - 8:50 Molylepke - La Brigada de Kálmános Club de Fútbol
8:50 - 9:10 vagy igen vagy nem - Szunderland
9:10 - 9:30 Faláb FC - Pikachu FC
9:30 - 9:50 Molylepke - Mérnök SE
9:50 - 10:10 vagy igen vagy nem - Szeszpanyol
10:10 - 10:30 Woodcutters - Mirelit-Gépészek
10:30 - 10:50 Faláb FC - Rózsaszín Párducok
10:50 - 11:10 La Brigada de Kálmános Club de Fútbol - Mérnök SE
11:10 - 11:30 Szunderland - Szeszpanyol
11:30 - 11:50 Pikachu FC - Rózsaszín Párducok
11:50 - 12:10 Woodcutters - Mirelit-Gépészek
12:15-12:35 „A” csoport győztes csapata - „B” csoport győztes csapata
12:35-12:55 „C” csoport győztes csapata - „D” csoport győztes csapata
13:00-13:20 Döntő
Helyszín: munkacsarnok
8:45-9:00 Regisztráció (kosárlabda csapatok, ping-pong játékosok)
9:00-9:45 Pannon Puma - Last Minute kosárlabda mérkőzés
9:00- Ping-pong mérkőzések (9 játékos, 2 asztalon)
9:45-10:30 Zumba óra
10:00-12:00 Falmászás (folyamatosan)
10:30-11:15 Pannon Puma - Last Minute kosárlabda mérkőzés – visszavágó
11:15-12:00 Zenés gimnasztika óra
12:00-12:45 TRX óra
Helyszín: büfé
kb. 13:40 Eredményhirdetés
kb. 13:50 Ebéd
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Tamás Ferenc Karunk nyugalmazott egyetemi tanára, professor emeritusa 2014. szeptember 20-án, életének 87. évében elhunyt. Búcsúztatása a Református Egyház szertartása szerint 2014. október 14-én, kedden 16 órakor Budapesten a Szent Gellért plébánia szórókápolnájában lesz (Budapest XI, Bartók Béla út 149.).

Megjelent a SAS diáknagykövet program 2015-ös kiírása. Kiváló lehetőség a hallgatóknak.
Absztrakt feltöltése 2014. október 21-ig, pályázati adatlap beküldése 2014. november 17-ig.
Részletek: http://support.sas.com/learn/ap/student/amb.html
Korábbi munkák kedvcsinálónak: http://support.sas.com/learn/ap/student/ambpapers.pdf

Az Országgyűlés elnöke valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" címmel.
További információ és részletes felhívás
{flike}

A 2014/2015-es tanév I. félévében a "Mérnökhallgatók a jövő mérnökeiért" pályázaton az alábbi hallgatók nyertek támogatást:
Dörgő Gyula Ádám (vegyészmérnöki BSc ) - transzportfolyamatok
Körmendy Gábor (mechatronikai mérnöki MSc ) - programozás C nyelven
Kapuvári Máté (gépészmérnöki BSc ) - műszaki mechanika (statika)
Krausz Anikó (vegyészmérnöki MSc) - lineáris algebra
Nyerges Csaba (mechatronikai mérnöki alapszak) és Németh Noémi (vegyészmérnöki BSc) - matematikai analízis I. (megosztva)
Gratulálunk a nyertes pályázóknak, tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk!

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara és a nemzetközi hírnevű nagykanizsai HidroFilt Kft. közös gondozásban országosan is egyedülálló, víz- és szennyvízkezelő rendszerüzemeltető szakmérnök szakirányú mérnökképzést indít októbertől, melynek minőségére és sikerére a Pannon Egyetem nagy múltú, elismert mérnöki múltja mérnökképzése és a Hidrofilt Kft. kiemelkedő gyakorlati tapasztalata a garancia.
88. oldal / 97
A 2025/2026. tanév időbeosztása