Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása
Tisztelt Végzős Hallgató!
Gratulálok tanulmányai sikeres befejezéséhez és egyúttal szeretettel hívom meg diplomaátadó ünnepélyünkre!
Kérem, hogy a veszprémi képzési helyen 2024. július 11-én, 11 órai kezdettel megrendezésre kerülő diplomaátadó ünnepélyen való részvételről legkésőbb 2024. június 19-ig legyen szíves nyilatkozni az alábbi linken (abban az esetben is, ha a leszerelési kérvényen korábban már jelezte részvételi szándékát):
Diplomaatado_reszvetel_2024jul.xlsx
Amennyiben részt kíván venni az ünnepségen, szíveskedjen a táblázatban megadni a talár méretét és a kísérők számát is.
Amennyiben az oklevelét nem az ünnepség keretében veszi át, az átvételről a tanulmányi ügyintézőjétől kérhet információt.
Az Angol Vegyészmérnöki Kamara (IChemE) újabb négy évre akkreditálata vegyészmérnöki alap és mesterszakos képzéseinket, így a Pannon Egyetem Mérnöki Kara Közép-Kelet Európában az egyetlen képzési hely, ahol nemzetközileg minősített vegyészmérnöki diplomát kaphatsz. Ez az akkreditáció is bizonyítja a képzés magas színvonalát, amely sok lehetőséget biztosít a hallgatóknak az elhelyezkedésre és továbbtanulásra hazai és nemzetközi környezetben is. További információkért látogass el az ICheme honlapjára (https://www.icheme.org/), vagy keresd szakfelelőseinket (https://felveteli.mk.uni-pannon.hu/index.php/kepzeseink).
Az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága az idei évben is pályázatot hirdet „A VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutatója" cím elnyerésére elnyerésére pályakezdő és fiatal kutatók számára a műszaki tudományok, az élettudományok és az élettelen természettudományok területén.
A díjra azok a kutatók pályázhatnak, akik a pályázat évében legfeljebb 35. életévüket töltik be, és a Veszprémi Akadémiai Bizottság működési területén végzik tudományos tevékenységüket költségvetési vagy alapítványi támogatásból működő kutatóközpontban, kutatóintézetben, egyetemeken vagy alapító okiratuk szerint tudományos kutatási tevékenységet is végző más intézményekben.
A pályázatok beadási határideje: 2024. október 25.
A részletes pályázati felhívás ezen a linken tekinthető meg.
A Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola 2024. július 10-én (szerdán) doktori védést tart Csomós Dávid Bence doktorjelölt részére.
A doktori védés 10:00 órakor kezdődik.
A védés helyszíne: Pannon Egyetem, C épület, Inczédy terem
A disszertáció címe: "Korszerű elektrokémiai energiatárolók modell alapú állapot detektálása és hatásfok vizsgálata"
Témavezető: Dr. Fodor Dénes, PhD, tanszékvezető, egyetemi docens (Széchenyi Egyetem)
A vita nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola 2024. július 9-én (kedden) doktori védést tart Berta Kinga Manuéla doktorandusz részére.
A doktori védés 10:00 órakor kezdődik.
A védés helyszíne: Pannon Egyetem, C épület, Inczédy terem
A disszertáció címe: "Vörösiszap másodnyersanyagként történő hasznosítása ipari/lakossági hulladékok segítségével"
Témavezető: Dr. Kurdi Róbert, PhD, egyetemi docens (Pannon Egyetem)
A vita nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola 2024. július 5-én (péntek) doktori védést tart Shen Siqin, Yuqi He és Zixiang Gao doktorjelölt részére.
A doktori értekezések nyilvános vitái az alábbi időrendben kerül megrendezésre:
9:30 óra Shen Siqin,
10:40 óra Gao Zixiang,
11:50 óra Yuqi He
A védés heyszíne: Pannon Egyetem, C épület, Inczédy terem.
A disszertációk címe:
Témavezetők:
A viták nyilvánosak, minden érdeklődőt szeretettel várunk
Tisztelt Kollégák, Kutatók és Érdeklődők!
Szeretettel meghívjuk Önt az V. Országos Röntgentomográfiás Fórumra, amely 2024. június 27-28. között kerül megrendezésre Veszprémben, a Hotel Magister konferenciatermében (Veszprém, József Attila u. 34/2, 8200).
Támogatóink:
MŰSZAKI TUDOMÁNYOK
KUTATÓ-FEJLESZTŐ KÖZPONT
Anyagmérnöki Intézeti Tanszék
2024/2025-ös pályázati időszaktól kezdve a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Új Nemzeti Kiválóság Programja (ÚNKP) és Kooperatív Doktori Programja (KDP) Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) címen folytatódik.
A pályázati kiírások megjelentek. A pályázati felhívás és minden fontos információ ezen a helyen érhető el: uni-pannon.hu/ekop.
Az EKÖP pályázatok 2024. június 21. - 2024. július 15. között, az EKÖP-KDP pályázatok 2024. június 20. - 2024. július 11. között nyújthatók be.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyílt ösztöndíj pályázatot hirdet a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására.
Benyújtási határidő: 2024. július 31.
A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés 2008-2028 között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére.
LETÖLTHETŐ:
LINKEK:
A programról
Ügyfélszolgálat
Kommunikációs útmutató – 2023
Ana Montero: "Exploring anisotropic properties in strongly confined hard-disk fluids" című előadására.
Előadó: Ana Montero, University of Extremadura, Spain
Időpont: 2024. június 26., 14:00
Helyszín: Pannon Egyetem, Liszi terem, C 206
Várjuk Önöket szeretettel, hogy együtt fedezzük fel a korlátozott térben lévő kemény korong folyadékok anizotróp tulajdonságait Ana Montero előadásában.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt Barabás Réka, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatójának "Kolozsvári beszélő bioanyagok" című előadására június 26-án (szerdán) 14 órától a László terembe (B125)!
Folyamatmérnöki Intézeti Tanszék
Bio-, Környezet- és Vegyészmérnöki
Kutató Fejlesztő Központ,
Mérnöki Kar
Tisztelettel értesítem, hogy a Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola doktori komplex vizsgát tart Selenge Tumurbaatar részére.
A komplex vizsgára 2024. június 24-én (hétfő) kerül sor.
A komplex vizsga 10:00 órakor kezdődik.
A vizsga helyszíne: Pannon Egyetem, C épület 237-es terem.
1.tárgy: Toxikológia
2. tárgy: HidrobiológiaKutatási téma címe: Phytotoxicity of atmospheric particulate matter
Témavezetők: Dr. Kovács Nóra Julianna, PhD, egyetemi tanár (Pannon Egyetem), Dr. Hubai Katalin Eszter, PhD, egyetemi docens (Pannon Egyetem)
A vizsga nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Tisztelettel értesítem, hogy a Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola doktori komplex vizsgát tart Fejes Róbert részére.
A komplex vizsgára 2024. június 25-én (kedd) kerül sor.
A komplex vizsga 9:00 órakor kezdődik.
A vizsga helyszíne: Pannon Egyetem, C épület Rédey terem
1.tárgy: Környezeti ismeretek
2. tárgy: Hulladékgazdálkodás
Kutatási téma címe: Kommunális hulladékok mennyiségi és minőségi eloszlásának modellezése
Témavezetők: Dr. Kurdi Róbert, PhD, egyetemi docens (Pannon Egyetem), Dr. Sebestyén Viktor, PhD, tudományos főmunkatárs (Pannon Egyetem)
A vizsga nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Tisztelettel értesítem, hogy a Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola doktori komplex vizsgát tart Váradi Márk részére.
A komplex vizsgára 2024. június 25-én (kedd) kerül sor.
A komplex vizsga 14:00 órakor kezdődik.
A vizsga helyszíne: Pannon Egyetem, N épület N329-es terem.
1.tárgy: Elméleti Szerves Kémia
2. tárgy: Fémorganikus kémia
Kutatási téma címe: Új ferrocénszármazékok előállítása és elektrokémiai vizsgálata
Témavezető: Skodáné Dr. Földes Rita, DSc, egyetemi tanár (Pannon Egyetem)
A vizsga nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Az EUMaster4HPC egy európai egyetemek, kutató/szuperszámítógép központok és ipari partnerek által alkotott szervezet, melynek célja, hogy közös oktatási programot hozzanak létre a nagy teljesítményű számítástechnika (HPC) terén, és egy együttműködő hálózatot hozzanak létre, amely erősíti az európai HPC ökoszisztémát.
Sarkadi Zsófia, a 2022-es HPC Ösztöndíj nyertese, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának Természettudományi Központjában végezte doktori tanulmányait, kutatási területe a nanopórusokon keresztül lejátszódó transzportfolyamatok modellezése.
A teljes cikk az EUMaster4HPC oldalán olvasható el.
A Pannon Egyetemért Alapítvány Mentor Program pályázatot hirdet annak érdekében, hogy a Pannon Egyetem hallgatói lemorzsolódásának megakadályozása érdekében az ösztöndíjat elnyerő vagy megbízási szerződéssel rendelkező mentorok és az érintettek segítésével a lemorzsolódás szempontjából veszélyeztetett hallgatókat támogassa, továbbá számukra felzárkóztató képzéseket tartson.
A Mentor Program további célkitűzése a hallgatói tanulmányok sikerességének elősegítése, a hallgatók szakmai karrierjének kibontakoztatása, a tehetséggondozás támogatása.
A pályázathoz szükséges formanyomtatványok a Pannon Egyetemért Alapítvány oldalán érhetők el.
Tisztelettel értesítem, hogy a Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola doktori komplex vizsgát tart Török Rebeka részére.
A komplex vizsgára 2024. június 20-án (csütörtök) kerül sor.
A komplex vizsga 10:00 órakor kezdődik.
A vizsga helyszíne: Pannon Egyetem, I épület 414-es terem
1. tárgy: Bio-nanotechnológia
2. tárgy: Glikomika
Kutatási téma címe: Glikán biomarkerek vizsgálata 2-es típusú cukorbetegség diagnosztikájához
Témavezető(k):
Dr. Járvás Gábor, PhD, tudományos főmunkatárs (Pannon Egyetem)
A vizsga nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Tisztelettel értesítem, hogy a Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola doktori komplex vizsgát tart Lordford Tettey-Larbi részére.
A komplex vizsgára 2024. június 17-én (hétfőn) kerül sor.
A komplex vizsga 10:00 órakor kezdődik.
A vizsga helyszíne: Pannon Egyetem, N épület RRI könyvtár
1. tárgy: Radioizotópos technikák és alkalmazásuk
2. tárgy: Radioökológia
Kutatási téma címe: Surveying the NORM contaminated areas by combining different measuring techniques and (geo)statistical interpretation
Témavezetők:
Dr. Kovács Tibor, PhD, egyetemi docens (Pannon Egyetem)
Dr. Tóth-Bodrogi Edit, PhD, egyetemi docens (Pannon Egyetem)
A vizsga nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Tisztelettel értesítem, hogy a Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola doktori komplex vizsgát tart Bürgés József Gábor részére.
A komplex vizsgára 2024. június 18-án (kedd) kerül sor.
A komplex vizsga 13:00 órakor kezdődik.
A vizsga helyszíne: Pannon Egyetem, N épület N-10 -es terem.
1. tárgy: Ökológia
2. tárgy: Limnológia
Szakmai előadás címe: Oldalirányú konnektivitás hatása az ártéri folyók biodiverzitására
Témavezetők:
Dr. Selmeczy Géza Balázs, PhD, egyetemi docens (Pannon Egyetem),
Dr. Schmera Dénes, DSc, tudományos tanácsadó (Balatoni Limnológiai Kutatróintézet)
A vizsga nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Tisztelettel értesítem, hogy a Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola összevont doktori komplex vizsgát tart Palotai Balázs és Balogh László részére.
A komplex vizsgára 2024. június 18-án (kedd) kerül sor.
A komplex vizsga 10:00 órakor kezdődik.
A vizsga helyszíne: Pannon Egyetem, C épület Liszi terem.
1. tárgy:
Folyamatmérnöki alapismeretek, Kérdező: Dr. Németh Sándor
2. tárgy:
Palotai Balázs: Korszerű technológiafejlesztés, Kérdező: Dr. Chován Tibor
Balogh László: Irányítási algoritmusok, Kérdező: Dr. Nagy Lajos
Szakmai előadás címe:
Palotai Balázs: Mesterséges intelligencián és gépi tanuláson alapuló döntéstámogató rendszerek vizsgálata valós vegyipari folyamatokban
Balogh László: Összetett reakciórendszerek modell alapú vizsgálata
Témavezető(k):
Palotai Balázs:
Dr. Takács-Bárkányi Ágnes, PhD, egyetemi docens (Pannon Egyetem)
Dr. Kis Gábor, PhD, csoportvezető (MOL NYrt.)
Balogh László:
Dr. Egedy Attila, PhD, egyetemi docens (Pannon Egyetem)
Dr. Takács-Bárkányi Ágnes, PhD, egyetemi docens (Pannon Egyetem)
A vizsga nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
14. oldal / 97
A 2025/2026. tanév időbeosztása