Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása

Rózsahegyi Adél (mechatronikai mérnöki alapszakos) hallgató Szenzortechnika labor gyakorlat c. tárgyból
Gratulálunk a nyertes pályázónak, tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk!
Az Oszakai Egyetem egy speciális programot kínál a kelet-európai régió robotika iránt érdeklődő diákjainak, melynek keretében összesen 8 ösztöndíjas helyre lehet pályázni, 3 mesterképzés és 5 doktori pozícióra.
A sikeres pályázók jövő év őszétől a robotika területén nemzetközi szaktekintélynek számító Dr. Ishiguro Hiroshi professzor irányítása alatt kezdhetik meg tanulmányaikat.
Pályázatot nyújthat be minden, a Mérnöki Karon duális képzési tanulmányokat folytató hallgató, aki a pályázat célcsoportját képező szakok (gépészmérnöki alapszak, mechatronikai mérnöki alapszak) valamelyikén tanul.
A Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kari Ösztöndíj Pályázatot hirdet duális képzésben résztvevő hallgatók tanulmányait segítő patronálók számára.
Pályázatot nyújthat be minden, a Mérnöki Karon BSc, MSc és PhD tanulmányokat folytató hallgató.
Feltétel: patronálandó hallgató a gépészmérnöki alapszak, illetve a mechatronikai mérnöki alapszak hallgatói lehetnek.
Pályázatot nyújthat be minden, a Mérnöki Karon nappali tanulmányokat folytató hallgató. A pályázat beadásának további feltétele érvényes SZOC kérvény NEPTUN tanulmányi rendszerben történő leadása.
Az ösztöndíj odaítéléséről, a támogatás összegéről a Mérnöki Kar dékánja dönt.
A hátrányos helyzetű és sajátos szükségletű hallgatók kari ösztöndíját az EFOP-3.4.3-16-2016-00009 projekt biztosítja.
Az ösztöndíj havi összege (5 hónap idejére): 40.000 forint/hó
A pályázat beadási határideje: 2018. október 5. 14:00 óra
A pályázatot- a pályázati adatlapot kitöltve- személyesen kell leadni a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán (Pannon Egyetem, Mérnöki Kar, 8200 Veszprém, Egyetem u. 10. B épület 101-102.)
Az ösztöndíjat a Mérnöki Kar adományozza a mindenkori dékán és dékánhelyettesek együttes döntése alapján. A pályázatban foglalt feltételek és a felzárkóztató kurzusok teljesülését a pályázó október, november és december hónapok 15. napjáig aláírt jelenléti ív benyújtásával igazolhatja.

Felhívom a Mérnöki Kar – magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú – államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2018/2019 tanév I. félévére.

A „Veszprémi Vegyészekért" Alapítvány Kuratóriuma dr. Polinszky Károly tanulmányi ösztöndíj-pályázatot hirdet a Pannon Egyetem Mérnöki karán - nappali tagozatos, modelltanterv szerint legalább 3. aktív félévét kezdő alapszakos valamint - legalább 1. aktív félévét kezdő mesterszakos hallgatók közül, akik az előző két lezárt félévükben (mesterszakos hallgatók esetében a korábbi tanulmányok is beszámítanak) jó tanulmányi átlagot értek el (kreditindex min. 3,51), valamint a tantervi követelményeken túlmenően műszaki, tudományos tevékenységet is folytatnak.
A „Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért” Alapítvány pályázatot hirdet EREKY KÁROLY Díjra.
Ereky Károly díjjal és azzal járó ösztöndíjjal ismeri el a VEAB régió (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye) területén, a 2017/2018-ös tanév során megvédett, az alkalmazott biotechnológia témakörben készített BSc és MSc szak- illetve diplomadolgozatokat. A díjak odaítéléséről az Alapítvány a VEAB Ipari Biotechnológia Munkabizottság szakértőinek bevonásával dönt. A díjjal járó ösztöndíj összege az Alapítvány pénzügyi lehetőségeitől függ.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2018-2019-es tanévben is pályázatot hirdet a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra.
Az ösztöndíjra pályázhatnak az Egyetem államilag támogatott (állami ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatói.
A pályázati feltételeket a Pályázati kiírás tartalmazza.
Az elnyerhető ösztöndíj havi összege a 2018/2019. tanévben 40.000.- Ft (/hó).
Az ösztöndíjakat az oktatásért felelős miniszter adományozza.
A pályázat beadási határideje: 2018. június 30.
kapcsolódó anyagok:
pályázati értékelés szempontjai

A Mérnöki Kar pályázatot hirdet a "Pannon Egyetem Mérnöki Karának Varga Kálmán fiatal kutatói díja 2018" elnyerésére.
A pályázat célja – a Szenátus 87/2015-2016. (XII. 3.) határozata alapján – azon fiatal oktatók, kutatók munkájának elismerése és díjazása, akik hazai és nemzetközi összehasonlításban egyaránt kiemelkedő szakmai, tudományos és/vagy kutatásfejlesztési eredményeket értek el.
Pályázati feltételek
A pályázat benyújtására a Mérnöki Kar azon teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatója, kutatója jogosult, aki:
A díj odaítéléséről Értékelő Bizottság dönt, amelynek tagjai a Kar mindenkori dékánja és dékánhelyettesei, valamint a Karon működő két doktori iskola vezetője.
A díjat a Kar dékánja a júniusi diplomaátadó ünnepély keretében adja át a nyertes pályázónak.
A díj összege 1.000.000,- Ft.
A pályázat formai követelményei
Pályázni a kiírással együtt közzétett pályázati adatlap kitöltésével lehet.
A díj odaítélésére az EFOP-3.6.1-16-2016-00015 azonosító számú „A Pannon Egyetem átfogó intézményfejlesztése az intelligens szakosodás elősegítése érdekében” című pályázat ad lehetőséget, ezért a pályázati anyagot a projekt arculati elemeinek (a projekt fejlécének) megjelenítésével kérjük benyújtani.
Az Értékelő Bizottság az elvárt publikációs tevékenységet az MTMT rendszerébe feltöltött adatok alapján ellenőrzi. A kitöltött pályázati adatlaphoz szakmai önéletrajzot is mellékelni kell.
A pályázati anyagot a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságára kell benyújtani egy nyomtatott példányban és elektronikus formátumban (pdf) is legkésőbb 2017. április 16-ig.
A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázat: a kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztésének ösztönzésére.
A „B” komponense támogatja a 18-35 év közti tehetséges fiatalokat, több kategóriában.
A pályázat elérhető: LINK
A módosított pályázati kiírás az "Év információvédelmi szak- és diplomadolgozata - 2018" cím elnyerésére az alábbi linken tölthető le PDF formátumban.
A pályázat célja az energiatermeléssel és -felhasználással, valamint a tudatos energiafogyasztással és energiatakarékossággal kapcsolatos ismeretek bővítése az általános iskola felső tagozatos, illetve a középiskolás korosztály körében a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok ösztönzése a témával kapcsolatos tudásuk elmélyítésére és kreatív, élményalapú átadására a megjelölt korosztálynak.
Pályázni egy 45 perces, felső tagozatos általános iskolai vagy középiskolás korosztályra szabott tematikus tanóra vázlatával lehet.
A pályázatra a www.energiakovetek.hu oldalon lehet jelentkezni. A honlapon kitölthető a jelentkezési lap, csatolható az óraterv és Wetransferen keresztül elküldhető a bemutatkozó videó is.
A pályázat elküldésének határideje: 2018. április 22.
A pályázókat e-mailben értesítjük az eredményről legkésőbb 2018. május 4-ig, hivatalos eredményhirdetés: 2018. május 10-én, Budapesten, sajtónyilvános rendezvény keretében.
Az ösztöndíj támogatásával hallgatóink új országokat fedezhetnek fel, bekapcsolódhatnak a nemzetközi tudományos életbe, külföldi szakemberekkel ismerkedhetnek meg, amelyhez a Campus Mundi ösztöndíjprogram kiemelkedő összegű támogatást nyújt. 
A Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a 2017/2018. tanév II. félévében az alábbi hallgatók nyerték el.
Balluff-Elektronika Kft. pályázatot hirdet egyetemi hallgatók és oktatók által alkotott csapatok részére. A pályázatra a csapatok egy motivációs levél és a csapattagok szakmai önéletrajzának beküldésével jelentkezhetnek az 11. oldal / 18
A 2025/2026. tanév időbeosztása