• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek és Események



SZTK foto

Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak a Pannon Egyetem teljes idejű alapképzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatói, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és a két félév alatt legalább 55 kreditpontot szereztek.

A pályázati felhívás megtekinthető PDF formátumban: letöltés

A pályázati lap letölthető PDF formátumban: letöltés

{flike}


mernokhallg paly foto

A 2015/2016-os tanév II. félévében a "Mérnökhallgatók a jövő mérnökeiért" pályázaton a kari vezetés az alábbi pályázatot támogatja 3 havi ösztöndíjjal:

  • Csalódi Róbert (gépészmérnöki BSc ) - Numerikus módszerek c. tárgyból
  • Simon Ábel (vegyészmérnöki MSc) - Valószínűségszámítás és matematikai statisztika c. tárgyból
  • Narancsik Milán (anyagmérnöki Bsc) – Matematikai statisztika c. tárgyból

Gratulálunk a nyertes pályázóknak, tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk!


MK

Felhívom a Mérnöki Kar - magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú - államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2015/2016 tanév II. félévére.

Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgató, aki az alábbi három feltétel MINDEGYIKÉT teljesíti


mernokhallg paly foto

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar azon nappali tagozatos hallgatóinak, akik a 2015/2016-os tanév tavaszi félévében heti rendszerességgel felzárkóztató kurzusokat szerveznek hallgatótársaiknak tanulmányaik eredményesebbé tétele érdekében.

A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2016. február 15., 13.00 óra

Részletes pályázati felhívás
Adatlap
Jelenléti ív
Beszámoló

 

{flike}


OMAAlogo

Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködés támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra. Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg. Az együttműködés keretében felsőoktatási együttműködés, közös tudományos kutatási és felsőoktatási folyamatok lebonyolításának támogatására nyújtható be pályázat német nyelven.

Részletes pályázati felhívás

{flike}


A K&H Csoport ösztöndíjpályázatot hirdet a magyarországi agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák mester és PhD képzésben résztvevő hallgatói számára, kibővítve a pályázók körét a gépészmérnöki képzésben résztvevőkkel.

Az ösztöndíjpályázat célja, hogy anyagi támogatással segítse azon hallgatók tanulmányát és kutatómunkáját, akik az agrárágazat fenntartható fejlődését, innovációját tartják szem előtt. A pályázat két kategóriájában három-három hallgató nyer támogatást. Az ösztöndíjra a fenntartható agrárium témakörén belül készült TDK dolgozattal, illetve PhD tézisfüzettel lehet jelentkezni.

 

Részletes felhívás

 

{flike}


MesterM 1280x720 tegezo M web

A Mester-M Díj 10-18 év közötti fiatalokat oktató tanárok munkáját ismeri el. Ha Te is hálás vagy volt tanárodnak a tanulásban, pályaválasztásban nyújtott segítségért, számodra emberileg és szakmailag is példa volt, jelöld a Mester-M Díjra!

A díj anyagi és erkölcsi elismerés, értéke egymillió forint személyenként.

Online jelölés 2015. december 31-ig ITT. 

 

{flike}


mvm

Az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. (MVM Paks II. Zrt.) 2016-ban betölthető pozíciók kiválasztási folyamatának keretében, pályázatot hirdet 12 különböző témában vegyészmérnök, villamosmérnök, építőmérnök és közgazdász MSc hallgatók részére, bevezető programjában történő részvételre.


mernokhallg paly foto

A 2015/2016-os tanév I. félévében a "Mérnökhallgatók a jövő mérnökeiért" pályázaton a kari vezetés az alábbi pályázatokat támogatja 3 havi ösztöndíjjal:

  • Dörgő Gyula Ádám (vegyészmérnöki BSc ) - transzportfolyamatok c. tárgyból
  • Körmendy Gábor (mechatronikai mérnöki MSc ) - programozás C nyelven c. tárgyból
  • Kapuvári Máté (anyagmérnöki MSc ) - műszaki mechanika (statika) c. tárgyból
  • Simon Ábel (vegyészmérnöki MSc) - lineáris algebra c. tárgyból
  • Németh Noémi (vegyészmérnöki BSc) - matematikai analízis I. c. tárgyból

Gratulálunk a nyertes pályázónak, tanulmányaihoz sok sikert kívánunk!


Polinszky dij foto

A „Veszprémi Vegyészekért" Alapítvány Kuratóriuma dr. Polinszky Károly tanulmányi ösztöndíj-pályázatot hirdet a Pannon Egyetem Mérnöki karán - nappali tagozatos, modelltanterv szerint legalább 3. aktív félévét kezdő alapszakos valamint - legalább 1. aktív félévét kezdő mesterszakos hallgatók közül, akik az előző két lezárt félévükben (mesterszakos hallgatók esetében a korábbi tanulmányok is beszámítanak) jó tanulmányi átlagot értek el (kreditindex min. 3,51), valamint a tantervi követelményeken túlmenően műszaki, tudományos tevékenységet is folytatnak.


sumitomo

A Pannon Egyetem és a Sumitomo Chemical Co., Ltd. ösztöndíj (elő)pályázatot hirdet a Pannon Egyetem Mérnöki Karának azon doktorandusz hallgatói számára, akik kémiai és vegyészmérnöki kutatási területen folytatnak tudományos tevékenységet. A sikeres pályázó Japánban, a Sumitomo cég különböző részlegeinél szerezhet ipari és kutatói gyakorlatot, az alábbi feltételekkel:

Az ösztöndíj havi összege: 150,000 JPY/hó
Az ösztöndíj időtartama: 6-12 hónap
A szállást valamint a kiutazási és helyi közlekedési költségeket a cég fedezi.

A pályázatok beadási határideje: 2015. szeptember 30.


mernokhallg paly foto

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar azon nappali tagozatos hallgatóinak, akik a 2015/2016-os tanév tavaszi félévében heti rendszerességgel felzárkóztató kurzusokat szerveznek hallgatótársaiknak tanulmányaik eredményesebbé tétele érdekében.

A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2015. szeptember 18., 13.00 óra

Részletes pályázati felhívás
Adatlap
Jelenléti ív
Beszámoló

 

{flike}


MK

Felhívom a Mérnöki Kar - magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú - államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2015/2016 tanév I. félévére.

Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben, felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgató, aki az alábbi három feltétel MINDEGYIKÉT teljesíti


sumitomo A „Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért" Alapítvány és a Sumitomo Chemical Co., Ltd. szociális-tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdet a Pannon Egyetem Mérnöki Kar nappali tagozatos egyetemi hallgatói számára.

A Mérnöki Kar azon hallgatói pályázhatnak, akik a 2014/2015. tanévben a tantervi követelményeken túlmenően szakmai, tudományos tevékenységet is folytattak és szociálisan rászorultak.

Nem jogosultak pályázat beadására azok a hallgatók, akik más alapítványtól, cégtől, vagy szervezettől ösztöndíjban részesülnek.


nyariegyetem

Az „Ipar a Veszprémi Mérnökképzésért” Alapítvány BEDE IMRE emlékére alapított ösztöndíj szabályzata alapján a PE Mérnöki Kar hallgatói - a képzési időtartamon belül - az alábbi ösztöndíjakra pályázhatnak:

1./ 17.000 Ft-os egyszeri ösztöndíjban az a hallgató részesülhet, aki körülményeinél fogva hátrányos anyagi helyzetben van és az előző két félévben jó tanulmányi eredményt (ösztöndíjindexet) ért el.

2./ 13.000 Ft-os egyszeri ösztöndíjban olyan hallgató részesülhet, aki az előző két félévben kiemelkedő tanulmányi eredményt (ösztöndíjindexet) ért el.


Tárgygráf rendszer

Tárgygráf rendszer

A tárgygráf segítségével követhető a tantárgyak egymásraépülése a képzés során. A teljesítések bejelölésével átlátható a tárgyak függősége.
A tanév időbeosztása

A tanév időbeosztása

A 2026/2027. tanév időbeosztása

Ösztöndíjak

Ösztöndíjak

Kiemelkedő ösztöndíjlehetőségek: nemzetközi, hazai, egyetemi, kari és egyéb (ipari és alapítványi) ösztödíjfelhívások.

Moodle

Moodle

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának e-learning rendszere.
PC termek órarendje

PC termek órarendje

A kari PC-termek órarendje. Távoli használat órarenden kívüli időpontokban.