Tárgygráf rendszer
A tanév időbeosztása
A 2025/2026. tanév időbeosztása
A Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a 2023/2024. tanév I. félévében az alábbi hallgatók nyerték el:
Felhívom a Mérnöki Kar – magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú – államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2023/2024. tanév I. félévére.
Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben és műszaki felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgató, akiaz alábbi három feltétel mindegyikét teljesíti:
A „Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért” Alapítvány pályázatot hirdet az EREKY KÁROLY Díjra.
Ereky Károly díjjal és azzal járó ösztöndíjjal ismeri el a VEAB régió (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye) területén, a 2022/2023-as tanév során megvédett, az alkalmazott biotechnológia témakörben készített BSc és MSc szak- illetve diplomadolgozatokat. A díjak odaítéléséről az Alapítvány a VEAB Ipari Biotechnológia Munkabizottság szakértőinek bevonásával dönt. A díjjal járó ösztöndíj összege az Alapítvány pénzügyi lehetőségeitől függ.
Ha nincs elegendő számú, megfelelő színvonalú pályázat, nem kerül minden díj kiosztásra. A díjak átadására a VEAB Ipari Biotechnológia Munkabizottság 2023. évi téli ülésén, a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként kerül sor, ahol a díjazottak előadás keretében mutatják be eredményeiket.
Beküldési határidő: 2023. október 15.
Beküldendő: a dolgozat, bírálata(i) és témavezetői vélemény PDF formátumban.
Cím:
A pályázat eredményéről a Kuratórium határozatot küld a pályázók részére. A Kuratórium döntése ellen fellebbezésre nincs lehetőség.
Veszprém, 2023. szeptember 10.
Dr. Horváth Géza
kuratóriumi elnök
A „Veszprémi Vegyészekért” Alapítvány Kuratóriuma dr. Polinszky Károly tanulmányi ösztöndíj-pályázatot hirdet a Mérnöki Kar Polinszky Károly Tehetséggondozó programjának keretében a Pannon Egyetem Mérnöki Karán nappali tagozatos, modelltanterv szerint legalább 3. aktív félévét kezdő alapszakos, valamint legalább 1. aktív félévét kezdő mesterszakos hallgatók részére, akik utolsó két lezárt félévének súlyozott tanulmányi átlaga lezárt félévenként legalább „3,51” minősítésű, valamint a tantervi követelményeken túlmenően műszaki, tudományos tevékenységet is folytatnak.
Az ösztöndíjat az alapítvány kuratóriuma adományozza.
Az egyösszegű, éves ösztöndíj mértéke: 300.000-500.000 Ft
A pályázatok beadásának határideje: 2023. szeptember 30.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a 2023/2024. tanévben is pályázatot hirdet a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra.
Az ösztöndíjra pályázhatnak az Egyetem államilag támogatott (állami ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve önköltséges, teljes idejű (nappali) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatói, akik teljesítik a pályázati felhívásban előírtakat.
A díj magánszemélyek, intézmények vagy szervezetek a lányok és a nők oktatását elősegítő innovatív, kiemelkedő gyakorlatait jutalmazza.
Jelentkezési határidő: 2023. április 14.
Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett, a Kínai Népköztársaság által alapított díj évente két díjazott részére, díjazottanként 50.000 USD pénzjutalommal jár, hogy ezzel is segítse a díjazottak a lányok és a nők oktatását segítő munkáját.
A Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a 2022/2023. II. félévében az alábbi hallgatók nyerték el:
Badacsonyi Nikolett, anyagmérnöki alapszak
Csonka Mátyás, vegyészmérnöki alapszak
Ficzere Ferenc, vegyészmérnöki alapszak
Guóth Mária, vegyész mesterszak
György Péter, vegyészmérnöki mesterszak
Juhász Csenge Judit, kémia alapszak
Kenyeres Éva, vegyészmérnöki mesterszak
Kovács Szilveszter, vegyészmérnöki mesterszak
Kövér Regina, vegyész mesterszak
Perjás Ábel, vegyészmérnöki mesterszak
Romhányi Zsolt, vegyészmérnöki alapszak
Sólyom Levente, vegyészmérnöki alapszak
Székely Ákos, kémia alapszak
Timár András, mechatronikai mérnöki mesterszak
Timár Gergely, gépészmérnöki alapszak
Tót-Suszt Tamás, vegyészmérnöki alapszak
Vörös Aliz, vegyészmérnöki alapszak
Vörös Bálint, mechatronikai mérnöki mesterszak
Zelenka Zsófia, vegyészmérnöki alapszak
Hallgatóinknak gratulálunk és további sikeres tanulmányokat kívánunk!
A magyarországi Fulbright Bizottság idén is meghirdeti az Amerikai Egyesült Államokba szóló ösztöndíjait.
Részletes információk: https://www.fulbright.hu/for-
Jelentkezési határidő
posztgraduális hallgatóknak: 2023. május 15.
oktatóknak, kutatóknak: 2023. október 16.

A Szilikátipari Tudományos Egyesület, a Pannon Egyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán, valamint a Széchenyi István Egyetemen végzett hallgatók részére diplomadíjat adományoz.
A diplomadíjra pályázatot a felsorolt oktatói intézmények minden nappali és esti tagozatos
hallgatója benyújthat, ha a diplomamunka (szakdolgozat) kiváló vagy jó minősítést
kapott, 2022. január 1- után került megvédésre és az SZTE szakterületeibe (lásd: www.szte.org.hu / szakosztályok) tartozó építőanyagokkal foglalkozik.
Nyers-anyagok, késztermékek, gyártási technológiák, új termékek fejlesztése, ipari hul-ladékok hasznosítása, különös tekintettel, az építési anyagokkal kapcsolatos kör-nyezetvédelmi, energetikai és körforgásos gazdasággal kapcsolatos kérdésekre.
Az Egyesület összesen három diplomamunkát (szakdolgozatot) jutalmaz.
Pályadíjak:
I. díj: 100 000 Ft
II. díj: 75 000 Ft
III. díj: 50 000 Ft
A pályázathoz csatolni kell a Diplomamunkát (szakdolgozatot), a pályázói Adatlapot, a pályázat egy oldalas összefoglalóját, valamint a bírálatokat.
A pályázatot e-mailen kell a Szilikátipari Tudományos Egyesülethez benyújtani.
E-mail cím:
A pályázat benyújtási határideje: 2023. március 31.

A program fiatal diplomásoknak nyújt továbbképzési lehetőséget egy németországi szakmai gyakorlat keretében. A szakmai gyakorlat előtt a DBU 3 hetes intenzív német nyelvtanfolyamot szervez az ösztöndíjasoknak.
Link az ösztöndíjprogram oldalára

Felhívom a Mérnöki Kar – magyar állampolgárságú és a nemzetközi megállapodás vagy jogszabály alapján azzal azonos elbírálás alá eső külföldi állampolgárságú – államilag támogatott és költségtérítéses nappali tagozatos hallgatóinak figyelmét, hogy a vonatkozó szabályzat alapján pályázatot nyújthatnak be szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjra a 2022/2023. tanév II. félévére.
Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban részesíthető az a teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben és műszaki felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgató, aki az alábbi három feltétel mindegyikét teljesíti:
A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának egyetértésével a dékán adományozza. Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, illetve Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjat elnyert hallgató szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjban nem részesülhet.
A szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíj adható összege 26.700,- Ft/fő/hó.
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. február 27. (hétfő)..

A Mérnöki Kar dékánja pályázatot hirdet a Kar azon nappali tagozatos, felsőoktatási szakképzésben részt vevő, BSc, MSc és PhD hallgatóinak, akik vállalják, hogy a 2022/2023-as tanév tavaszi félévében min. 12 alkalommal, alkalmanként 2 tanóra időtartamban felzárkóztató kurzusokat szerveznek hallgatótársaiknak tanulmányaik eredményesebbé tétele érdekében, vagy segítik a magyar vagy angol nyelvű képzésben részt vevő hallgatók beilleszkedését, előmenetelét (pl. az alábbi feladatokkal: az intézményi, közösségi beilleszkedés segítése, tanulási folyamat tervezésének, kivitelezésének támogatása, tanulókörök szervezése, hallgatói tudományos munka támogatása, szabadidős és sportolási lehetőségek feltárásának támogatása, a szakmai fejlődés folyamatos figyelemmel kísérése).
Az ösztöndíjat a Mérnöki Kar adományozza a dékán és dékánhelyettesek együttes döntése alapján.
Az ösztöndíj havi összege (március-június időtartamra): 30.000 forint/hó.
A pályázati anyag benyújtásának határideje: 2023. február 10. (péntek).
A pályázatnak tartalmaznia kell:
Az ösztöndíjat elnyert hallgatónak vállalnia kell, hogy az elvégzett tevékenységekről beszámolót készít, amelyet a vállalt feladat esedékes hónapját követően minden hónap 10. napjáig az
A pályázatok elbírálásának határideje: 2023. február 17. (péntek).
A pályázatot - a kari honlapról letölthető pályázati adatlapot kitöltve és aláírva - a Mérnöki Kar Dékáni Titkárságán lehet leadni személyesen, elektronikusan az
Az eredményről minden pályázót e-mailben értesítünk.
Veszprém 2023. február 3.
Dr. Németh Sándor s.k.
dékán
Mellékletek

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Neumann János Egyetemért Alapítvány Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann 2023 programsorozat keretein belül új pályázati felhívást hirdet. A pályázat célja, hogy Neumann János élete és munkássága iránt érdeklődő és felsőoktatásban tanuló hallgatók számára lehetőséget biztosítson kutatói készségeik fejlesztésére.
Ezt a felhívást olyan fiatal, Kárpát-medencei magyar főiskolai, egyetemi hallgatók és doktoranduszok számára hirdetjük meg, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy tudományos területen is kipróbálják magukat.

A „Szénhidrogénipari Vegyészmérnök-utánpótlásért” Alapítvány pályázati felhívása a 2023. évre az alapítvány oldalán elérhető.
A pályázaton részt vehet a Pannon Egyetem Mérnöki Kar vegyészmérnök szak képzésében résztvevő oktatási egység, egyetemi oktató, kutató és egyetemi, illetve VMADI hallgató.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat arra motiválja a végzős hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják. A hallgatók a pályázatírás közben megismerik a szellemitulajdon-védelem alapjait, betekintést kapnak eszközrendszerének gazdasági és jogi vonatkozásaiba, és olyan tudásra tesznek szert, amit a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosíthatnak.
A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok kategóriánként komoly anyagi elismerésben részesülnek.
Az SZTNH a 2022/2023 tanév őszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj pályázatot.
Az alábbi linken található a pályázati kiírás, mely tartalmazza a pályázattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, egyben utal a pályázat honlapjára, ahol részletes tájékoztatás érhető el a feltételekről. Bármilyen további kérdésben az
A pályázatról részletes információ az SZTNH képzési oldalán található:
http://www.sztnh.gov.hu/hu/sztnh/szellemitulajdon-vedelmi-kepzes/ujvari-janos-diplomadij-palyazat

A Szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat a 2022/2023. I. félévében az alábbi hallgatók nyerték el:
Bucsai Dóra, vegyészmérnöki mesterszak
Guóth Mária, vegyész mesterszak
Hörömpöly Klaudia, vegyészmérnöki alapszak
Keil Eszter, vegyészmérnöki alapszak
Kenyeres Éva, vegyészmérnöki mesterszak
Kovács Szilveszter, biomérnöki alapszak
Nagy Rebeka, gépészmérnöki alapszak
Rolya Alexandra, biomérnöki alapszak
Romhányi Zsolt, vegyészmérnöki alapszak
Timár András, mechatronikai mérnöki mesterszak
Tót-Suszt Tamás, vegyészmérnöki alapszak
Hallgatóinknak gratulálunk és további sikeres tanulmányokat kívánunk!


A „Veszprémi Vegyészekért” Alapítvány Kuratóriuma, a dr. Polinszky Károly tanulmányi ösztöndíj-pályázat felhívásra beérkezett pályázatokat értékelte és az alábbi négy hallgatónak ítélt meg ösztöndíj támogatást.
Fábián Hajnalka, vegyészmérnöki BSc IV. évfolyamos hallgató
Páll Bence, vegyész MSc I. évfolyamos hallgató
Pintér László Kristóf, vegyész MSc II. évfolyamos hallgató
Valkó Judit, vegyészmérnöki BSc III. évfolyamos hallgató
Hallgatóinknak gratulálunk és további sikeres tanulmányokat kívánunk!
Megjelentek az új DAAD ösztöndíj-pályázati kiírások, melyekkel a hallgatók és oktatók a 2023/24-es tanévre pályázhatnak támogatást németországi mesterképzés vagy kutatói tartózkodás céljából.
A pályázatok elérhetők a honlapon:
https://www.daad-hungary.org/hu/osztondijak-es-tamogatasok

„Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért” Alapítvány pályázatot hirdet EREKY KÁROLY Díjra.
Ereky Károly díjjal és azzal járó ösztöndíjjal ismeri el a VEAB régió (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megye) területén, a 2021/2022-es tanév során megvédett, az alkalmazott biotechnológia témakörben készített BSc és MSc szak- illetve diplomadolgozatokat. A díjak odaítéléséről az Alapítvány a VEAB Ipari Biotechnológia Munkabizottság szakértőinek bevonásával dönt. A díjjal járó ösztöndíj összege az Alapítvány pénzügyi lehetőségeitől függ.
Ha nincs elegendő számú, megfelelő színvonalú pályázat, nem kerül minden díj kiosztásra. A díjak átadására a VEAB Ipari Biotechnológia Munkabizottság 2022. évi téli ülésén kerül sor, ahol a díjazottak előadás keretében mutatják be eredményeiket.
Beküldési határidő: 2022. október 31.
Beküldendő: a dolgozat, bírálata(i) és témavezetői vélemény PDF formátumban.
Cím:
A pályázat eredményéről a Kuratórium határozatot küld a pályázók részére. A Kuratórium döntése ellen fellebbezésre nincs lehetőség.
Veszprém, 2021. szeptember 08.
Dr. Horváth Géza
Kuratórium elnöke
3. oldal / 18
A 2025/2026. tanév időbeosztása